Egy család tagjai voltak a Csepelen megtalált holttestek

Vágólapra másolva!
Anya és fia, illetve élettársaik voltak azok az áldozatok, akiket még augusztusban hantoltak ki a csepeli erdőben. A rendőrség egy elsősorban szerb férfit gyanúsít a megölésükkel, akinek egy másik gyilkosságot és egy rablást is a számlájára írnak. A rendőrök szerint még nem volt példa ilyen ügyre Magyarországon, a gyilkosságoknak öszesen négy gyanúsítottja van.
Vágólapra másolva!

Egy nyáregyházi család tagja az a négy ember, akiknek a holttestét a csepeli erdőben hantolták ki - közölte Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója és Deme Tamás, az életvédelmi osztály vezetője pénteken. Csizner szerint a család tagjait - egy 30 éves fiatalembert, 40 éves élettársát, a fiatalember 53 éves anyját és annak 48 éves élettársát -, értékeikért ölték meg.

A rendőrök egy szerb férfit, a 38 éves B. Dragant gyanúsítják a bűncselekmények elkövetésével. A családot a rendőrök szerint 2011 januárjában ölték meg, a holttestük augusztusban került elő a csepeli erdőből, miután B. Dragan a helyszínre vezette a rendőröket.

Négy gyanúsított

Dragant ezen kívül egy rablással, illetve egy másik emberöléssel is gyanúsítják. Az eddig külön kezelt ügyeket össze is vonták. A másik gyilkossági ügy 32 éves diósdi áldozatát még keresik, de a rendőrök szerint az összegyűjtött bizonyítékok alapján holttest nélkül is vádat tudnak emelni a gyanúsítottak ellen. A rendőrök szerint a diósdi férfit is értékei miatt ölték meg az elkövetők.

A gyilkossági ügyeknek összesen négy gyanúsítottja van, B. Draganon kívül, a 42 éves Cs. János, a 28 éves K. Krisztián és a 32 éves B. Zsolt. Utóbbit szeptemberben fogták el Bécsben és csütörtökön adták ki Magyarországnak. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. K. Krisztián és két másik ember ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság is eljárást folytat, rablás miatt.

Többen beismerték

A rablási ügy még augusztus 3-án történt, Dragannak ebben az ügyben két társtettese volt, nekik a rendőrök szerint nincs közük az emberölési ügyekhez.

A rendőrök szerint a bűncselekmény-sorozat központi figurája B. Dragan volt, aki korábban N. Alexander macedón állampolgárként azonosította magát. A gyanúsítottak egy része feltáró, beismerő, illetve társaira is terhelő vallomást tett.

Még nem volt példa ilyen ügyre

A négytagú család - hasonlóan az elkövetői körhöz - a csepeli erdőben élt, alkalmi munkákból, lomtalanításokból és kukázásból próbálták fenntartani magukat, míg a diósdi férfitól - akinek munkája és jövedelme volt - fizetésének másnapján próbálták megszerezni az értékeit.

Csizner szerint olyan sajátos környezetben zajlott a nyomozás, ahol a szereplők egyedi életvitelt folytattak, ami megnehezítette a nyomozást. A hajléktalan szót nem használták a rendőrök, mivel az érintettek közül néhánynak volt lakhelye, de életvitelszerűen a csepeli erdőben laktak. Azt mondták, nehéz volt a tanúk felkutatása, és az ügyek brutalitása még tapasztalt kollégáit is megviselte. Szerinte Magyarországon még nem volt példa ilyen bűncselekmény-sorozatra.