Vágólapra másolva!
A volt miniszterelnök hétfői kihallgatásán esküszegéssel vádolta meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. Az ügyészség visszautasította a kijelentést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Köztársaság Ügyészsége határozottan visszautasítja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gyanúsítása alkalmával tett kijelentéseit, egyben megerősíti: továbbra is törvényesen, pártatlanul és elfogulatlanul, politikai befolyástól mentesen fog eljárni - közölte a Legfőbb Ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének a feljelentésére indult büntetőeljárásban hivatali visszaélés bűntette miatt, gyanúsítottként hallgatta ki Gyurcsány Ferencet. A Legfőbb Ügyészség közleményében emlékeztet arra, hogy a gyanúsított érdemi vallomást nem tett, a védekezés jogával nem élt, viszont az ügyben eljáró ügyészekkel szemben azt a véleményét hangoztatta, hogy "hivatali esküjüket megszegve, politikai ellenfeleinek megrendelésére járnak el".

A közleményben az áll: hogy a korábbi esetekben, amikor hasonló megnyilvánulások miatt az ügyészség jogorvoslatot kért, a bíróság megállapította, hogy megalapozatlanok és sértőek az állítások, és emiatt marasztaló ítéletet hozott. (Az MTI megkeresésére Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta: személyiségi jogi perekről van szó.)

Az ügyészség szerint Gyurcsány Ferenc politikai jellegű nyilatkozatában "lényegében fenyegető kijelentéseket tett", amelyek kirívóak ugyan, de nem ismeretlenek a magyar demokratikus jogállam történetében.

Az ügyészség szerint Gyurcsány Ferenc sem először kérdőjelezi meg a Magyar Köztársaság igazságszolgáltatása egészének, benne a független ügyészség és bíróság elfogulatlanságát. 2009 márciusában, pártja kongresszusán tett kijelentéseit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és Kovács Tamás akkori legfőbb ügyész egyaránt közleményben utasította vissza.

Gyurcsány Ferenc a nagyjából kétperces vallomásáról készült videofelvételt már kedden nyilvánosságra hozta. Ebben esküszegéssel vádolja meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. Kijelentette azt is, hogy a konkrét ügyben az ügyészség gyanúja megalapozatlan, hamis, konstruált.

Gyurcsány Ferenc hétfői gyanúsítotti kihallgatásával hétre nőtt a sukorói telekcsere miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjainak száma; az eljárás alá vontak kivétel nélkül tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Az ügy előzménye, hogy az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével. A csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő Sukoró külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett személy tulajdonát képező, Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok képezték. Az ügyészség szerint a csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak. A főügyészség szerint így olyan szerződést hagytak jóvá, amelynek teljesülése esetén az államot több mint 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés éri.