Stohl András bevonult a börtönbe

Stohl András bevonul a Nagyignác utcai Büntetés Végrehajtási Intézetbe, börtönbüntetés, gázolás
Vágólapra másolva!
Reggel nyolc óra után pár perccel bevonult a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe Stohl András. A színészt szeptember elején jogerősen tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, mert tavaly ittasan balesetet okozott. Leghamarabb öt hónap múlva szabadulhat.
Vágólapra másolva!

Ügyvédje kísérte el Stohl Andrást a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe szerda reggel. A színész pulóvert, illetve farmert viselt, és egy hatalmas zsákot cipelt, amikor bevonult a börtönbe.

A színész szeptember elején jogerősen tíz hónap börtönbüntetést kapott, de akár már öt hónap múlva szabadon bocsátható.

A színész-műsorvezetőt a bíróság a szabadságvesztés mellett öt évre eltiltotta a járművezetéstől, emellte Stohlnak hatszázezer forint bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Stohol Andrást ügyvédje kísérte el

Korábban első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Stohlt, mert 2010 májusában közlekedési balesetet okozott. Ezt az ítéletet enyhítette jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság.

A színész 2010. május 8-án hajnalban a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval.

A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították.

Stohl András vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Mint kiderült: nemcsak alkoholt, hanem kokaint is fogyasztotta balesete előtt.