A zebrán gázoltak el három tizenévest Nyíregyházán

Megrongálódott személyautó, amely három gyermeket gázolt el egy kijelölt gyalogátkelőhelyen Nyíregyházán, baleset, gázolás
Vágólapra másolva!
Zebrán ütött el egy autós három tizenéves gyereket Nyíregyházán hétfő reggel. Kettejüket súlyos, egyiküket könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség szerint az autót vezető ötven éves férfi feltehetően nem a megfelelő körültekintéssel közelítette meg a zebrát.
Vágólapra másolva!

Két gyerek súlyosan, egy harmadik társuk pedig könnyebben megsérült, amikor elgázolta őket egy autó hétfő reggel Nyíregyházán - közölte az Országos Mentőszolgálat helyi mentésvezetője. A sérülteket a nyíregyházi kórház traumatológiai osztályára szállították.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolták el három 15 éves gyereket. Fedor Rita szóvivő tájékoztatása szerint a gépkocsit vezető 50 éves férfi feltehetően nem a megfelelő körültekintéssel közelítette meg a Krúdy Gyula utcán lévő gyalogátkelőhelyet, és későn észlelte a zebrán áthaladó két fiút és a lányt.

A rendőrség tájékoztatása szerint két gyereket nyolc napon túl gyógyuló súlyos, harmadik társukat könnyű sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Forrás: MTI/Taipusz Attila
Az autó három gyermeket gázolt el egy kijelölt gyalogátkelőhelyen