"Tompább lettem, de az életnek menni kell tovább" - egy éve volt a kolontári iszapömlés

a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecser épületeinek helyére telepített mesterséges tó, vörösiszap, iszapkatasztrófa
Vágólapra másolva!
Az egykor lisztméréshez használt pohár vagy a régi ház épp úgy hiányoznak a tavalyi iszapömlés után Devecserről elmenekült embereknek, mint a szomszédok, a barátok és a közösség. Van, aki bánja, hogy eljött, és ha tehetné, már holnap visszamenne, van, aki megpróbálja kiélvezni, hogy hetvenévesen új életet kezdhetett. Mi történt azokkal, akiket földönfutóvá tett az iszapkatasztrófa?
Vágólapra másolva!

"Menekülni kell innen minél előbb - akkoriban, amikor dönteni kellett, csak erre tudtunk gondolni" - mondta az [origo]-nak Csehi Józsefné, aki családjával együtt elhagyta Devecsert, miután egy évvel ezelőtt elöntötte a házukat a vörösiszap. 2010. október 4-én a sérült tározóból kiömlő, több mint egymillió köbméter vörösiszap összesen 363 ingatlant rongált meg, ezek közül 306-ot le is kellett bontani. A legnagyobb ingatlankár Devecserben volt. A károsultak választhattak, hogy új házat szeretnének a régi helyett, vagy használtat vesznek, és arról is dönteniük kellett, hogy maradnak a településen, vagy máshol kezdenek új életet.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Ház udvara Devecserben az iszapömlés után. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

A három érintett településen, Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen összesen 112 új lakóház épült fel állami támogatással. 79-en pénzbeli kártalanítást kértek, 125 család használt házat vagy lakást vett. Közülük 66 család úgy döntött, hogy maradnak. Az [origo] olyan károsultakkal beszélgetett, akik közel egy éve úgy döntöttek, hogy az iszapkatasztrófa után másol kezdenek új életet.

"Itt éreztem magam biztonságban"

"Zavaros volt a helyzet, amikor döntenünk kellett arról, mit választunk. A férjemmel három órára bent rekedtünk az iszapban, ráadásul nyakig belementünk, hogy kimentsük a szomszédasszonyt, akit amúgy elsodort volna. Megégtem én is, a férjemnek bőrátültetése is volt. Amikor kijöttünk a kórházból, Devecserben mást sem láttam, csak a munkásokat, a teherautókat, a riasztásokat, a második gátat - és úgy éreztem, csak el onnét" - mesélte Csehi Józsefné.

Az asszony férjével és két középiskolás gyermekével együtt a Devecsertől negyven kilométerre északra fekvő Celldömölkre költözött. "Itt laknak a testvéreim, ők vették magukhoz a gyerekeket, amíg a férjemmel kórházban voltunk, én is ide jöttem ki. Támaszra volt szükségem, és itt éreztem magamat biztonságban, azért ide jöttünk" - mesélte.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Ugyanaz a ház a bontás előtt. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

A családnak egy kétszobás-nappalis háza volt Devecserben, amit hat évvel korábban bővítettek ki, újítottak fel. Csehiné munkanélküli volt, a férje lomtalanítással foglalkozott, de asszony szerint elvállaltak minden alkalmi munkát, ami adódott. Gyermekeik Ajkára járnak iskolába, de nem akarták otthagyni a barátokat egy közelebbi iskoláért, így most minden reggel ötkor kelnek, vonattal járnak iskolába, délután négyre érnek haza. Az asszony talált már munkát, a népjóléti szolgálatnál dolgozik, férje egyelőre még munkanélküli, most keresi az új lehetőséget.

"Úgy voltunk ott, mint egy család"

Celldömölkön először albérletben laktak, majd amikor megtalálták az új házukat, a Máltai Szeretetszolgálat segítségével felújították, kicserélték az ablakokat, járólapoztak, kifestettek. "Most már van otthonunk, meg vagyok elégedve a házzal is. Kezdem megszokni, de visszahúz a szívem, mert én devecseri vagyok" - mondta az asszony sírva.

"Nem tudom ezt megmagyarázni, nem tudom, mi hiányzik, mert mindenünk megvan, csak ürességet érez az ember belül. Semmi nem hiányzik, csak idegenben van az ember" - mondta asszony. Devecserből leginkább a környezetet, az ismerősöket, a barátokat hiányolja: ott mindenkit ismert a boltban, a hivatalban, az orvosnál. "Úgy voltunk ott, mint egy család" - mondta. "Ott születtem, ott jártam iskolába, ott éltem. Amikor visszamegyek, szinte jólesik, újból lesz élete az embereknek. Mintha hazamennék" - mondta szomorúan.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Mesterséges tó az egykori ház helyén Devecserben. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

"Érdekes, most, hogy minden megnyugszik, egyre jobban vágyunk vissza. Ha tehetném, holnap visszaköltöznék" - mondta az asszony, aki szerint ezt azért nem tudják megtenni, mert az új házukra tíz évre elidegenítési jogot jegyzett be az állam. "Ha megkérvényeznénk, biztos engednék, hogy eladjuk, már csak a gyerekre tekintettel is, de ilyen gazdasági helyzetben nem nagyon lehet házat eladni" - mondta az asszony, és hozzátette: "ha most dönthetnénk, maradnánk Devecseben".

"A szívfájdalom mindenhol megvan"

"Nem bántam meg, hogy eljöttem, mert ott már úgysem lett volna ugyanolyan az élet. A szívfájdalom meg mindenhol megvan" - mondta Császár Gyuláné, Anikó, aki Devecserből a közeli Ajkára költözött a katasztrófa után. A 68 éves nyugdíjas könyvelő azért költözött, hogy a lánya és az unokái közelében élhessen, bár a fia megpróbálta lebeszélni, mert úgy gondolta, úgyis honvágya lesz.

"A saját házam iránt van honvágyam, azt elfelejteni sosem lehet. 38 évig laktunk ott, három gyereket felneveltünk benne, a sötétben is megtaláltam, hol az olló. Ha azt mondanák, hogy oda visszamehetek, nem gondolkodnék. De ott már csak egy nagy fenyőfa áll, onnan tudom csak, hol volt a ház" - mondta. "Olyan apró dolgok tudnak hiányozni, mint a pumpa, és minden alkalommal, amikor előveszem a lisztesdobozt, eszembe jut a mérőpohár, ami a régiben volt, hogy abban pont tíz deka liszt ment bele, milyen jól ki tudtam mérni vele" - mondta.

Forrás: MTI/Nagy Lajos
A Hunyadi utca Devecserben az iszapömlés után. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

Az asszony régi házát 10,7 millió forintra értékelték, végül sok keresgélés után 14,5 millió forintért tudott újat venni. "Lakásban nem laktam soha, attól féltem, nem akartam. Sok rossz ház után találtam ezt. Négy éve épült, szerencsém volt vele, nem tudták fizetni a frankhitelt, azért adták el" - mondta az asszony, aki először a rokonoktól akart kölcsön kérni a különbözetre, de azt végül a Vöröskereszt kifizette helyette.

"Úgy érzi, hogy vendégségben van"

"Nagy vigaszt jelentett, hogy ennyien mellénk álltak, nem panaszkodhatunk" - mondta Császárné, aki a Vöröskereszttől háztartási gépeket is kapott, a Református Szeretetszolgálat pedig bevezettette a gázt az új házába, és a konyhabútorát is kifizették. "Egyetlen szívfájdalmam volt, a bútor. Egymillió forintért választhattunk, de csak egy helyről, és olyan bútorokból, ami nem az én ízlésem. Ebből az előszobát, a nappalit és a hálót rendeztem be, a dolgozószobámba én vettem a bútort" - mondta.

"Devecserből a szomszédok hiányoznak nagyon, de közel vagyok, el tudok menni hozzájuk. Aki ott maradt, azok között is van, aki azt mondja, nem tud megszokni az új házban, mert úgy érzi, hogy vendégségben van " - mondta az asszony. "Jó helyem van itt, de míg Devecserben majdnem mindenkit ismertem az utcán, itt nem kell megállni senkivel beszélgetni" - mondta. "A bizonytalanság a legrosszabb. A téltől nagyon félek. Devecserben tudtam, mivel tudok fűteni, az mennyibe kerül, itt nem tudom, mi lesz" - tette hozzá.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
A Hunyadi utca márciusban. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

"A húgommal arról szoktunk beszélgetni, olyan ez, mint egy álom, nem is igaz, hogy megtörténhetett. Bosszantja az embert, hogy azok, akik ezt tették velünk, még sehol sincsenek, de aztán lehet, hogy akkor sem lesz könnyebb, ha megbüntetik őket" - mondta. Az asszony szerint az iszapkatasztrófa még most is nap mint nap előkerül a beszélgetésekben. "Mindig mondjuk, hogy jajj, ne is beszéljünk róla, de nagyon közel van még, nem lehet róla nem beszélni".

"Előbb-utóbb én is visszatérek"

Oszkó Sándorné, Mariann a devecseri Somló utcából költözött a harminc kilométerre lévő Márkóra. A 70 éves asszony az iszapömlés napján a temetőben volt, a férje halálának évfordulójára gyújtott gyertyát, és amikor hazaért, akkor öntötte el az iszap a települést. "Tengerben álltunk. Épp a fát hordták be hozzám, a munkásokkal a padlásra menekültünk. Onnan mentetettek ki darus kocsival".

Az asszony egyedi elbírálást kért, a nagy, két garázsos családi háza helyett most egy 108 négyzetméteres új házat kap. Egyelőre albérletben lakik Veszprémben, mert a ház még épül, ha elkészül, a lánya családjával együtt fog élni benne. Az új otthonuk olyan típusú lesz, mint amilyeneket a kolontári és devecseri új lakóparkban húztak fel. "A házhelyet és a közművesítést nekünk kellett állnunk, de mindent megkaptunk. Nekem nagyon tetszenek ezek a házak, csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal az állam előtt, és főleg azok előtt, akik rendezték az ügyeinket" - mondta.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
A Hunyadi utca egy évvel a katasztrófa után. Nézze meg a település átalakulását a képre kattintva!

Az asszony a lánya családjával együtt azért Márkóra költözik, mert a másik lánya már régebb óta ott él. "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik Devecser, a férjem is ott van eltemetve, úgyhogy előbb-utóbb én is visszatérek. De még nem szeretnék. A lányoméknak el kellett jönniük, mert ő is és a gyerekek is allergiások, mit csináltam volna én ott egyedül 70 évesen?" - kérdezte.

"Valahogy ki akarjuk verni a fejünkből"

"A lányom máig naponta sír, ő ott tanított a devecseri iskolában, és bár kapott Veszprémben is munkát, nagyon sajnálta otthagyni a gyerekeket és a közösséget is" - mondta az asszony. "Nekem a baráti köröm hiányzik a legjobban, bár itt, ahol albérletben élünk, nagyon kedves asszonyok vannak, szinte ajnároztak, amikor megtudták, mi történt velem, vigyáztak rám" - mesélte.

Neki a kertje hiányzik is nagyon hiányzik, bár idősebb lányánál tud majd kertészkedni. "Bármikor visszamehetek Devecserbe, a barátaim szívesen várnak, akár ott is aludhatok. Megyek az ünnepségre is, az unokám benne lesz a zenekarban" - mondta az asszony.

Ha visszamegy Devecserbe, akkor is főleg az unokákról beszélget a barátaival. "Néha még meg-megjegyezzük az iszapot, de mi elégedettek vagyunk, és úgysem tudunk változtatni azon, ami történt. Megviselt engem is, ahogy mindannyiunkat, tompább lettem, szétszórt bennünket. De valahogy ki akarjuk verni a fejünkből ezt a vörösiszapot, mert az életnek menni kell tovább" - mondta.