Az olcsóbb lakások is elárverezhetők októbertől

Vágólapra másolva!
Változott a lakásárverezési kvótarendszer október elsejétől, megszűnt az ingatlanok értékére vonatkozó korlátozás és már az olcsóbb lakások és alacsonyabb hitelek esetében is árverezhetnek.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság emlékeztet, hogy az otthonvédelmi akcióterv egyik pontjaként a kormány és a bankok az árverezési moratórium fokozatos feloldásában állapodtak meg. A később elfogadott törvényi szabályozás szerint július elsejétől szeptember végéig csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanok és a 20 milliónál nagyobb hitelek esetében lehetett elárverezni az adós lakását, és a bankok legfeljebb az érintett ingatlanok két százalékát kísérelhették meg eladni.

Október elsejétől a kvótarendszer változott: az említett esetekben a korlát megszűnt, és már az ennél olcsóbb lakások és alacsonyabb hitelek esetében is árverezhetnek, de azoknál csak legfeljebb a nem fizető hitelek két százalékánál kezdeményezhetnek ilyen eljárást. Ez a szint jövőre, negyedévente három százalékra, 2013-tól négy, végül 2014-re öt százalékra emelkedik.


Az átmeneti időszak, a várakozások szerint egyrészt elég időt ad arra, hogy a családok számára tartós megoldás születhessen akkor is, ha komolyabb jövedelemkieséstől szenvednek, másrészt meggátolja, hogy egyszerre túl sok eladásra váró ingatlan jelenjen meg a piacon, ami az árak eséséhez vezetne - írta a lap.