A nyomozás lezárásáig nem indít pert az állam a Mal Zrt. ellen

Vágólapra másolva!
Nem zárult le a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása, és újabb gyanúsítások is folyamatban vannak, ezért nem indít még pert az állam a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. ellen - közölte hétfőn a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A katasztrófa miatt eddig tizenöt embert gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

A nyomozás lezárásáig az állam nem indít pert a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóirodája hétfőn. A tárca közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárása még nem zárult le, és újabb gyanúsítások is vannak. "Amíg tart a nyomozás, polgári peres eljárás biztosan nem indulhat az ügyben" - írták.

Egy tavaly októberi kormányhatározat tartalmazza, hogy a kormány a károkozó Mal Zrt.-vel szembeni igényeit érvényesíteni kívánja, ezért felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg a Mal Zrt. ellen a magyar állam nevében indítható kártérítési eljárás lehetőségét, és intézkedjék az eljárás megindításáról. A vörösiszap-katasztrófával összefüggésben tizenöt embert gyanúsítanak, valamennyien a Mal Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalói, mindannyian szabadlábon védekeznek.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófában tízen életüket vesztették.

A vörösiszap-katasztrófáról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.