A nehezített érettségi is felbukkan a közoktatási törvény tervezetében

iskola, gimnázium, közoktatás
Vágólapra másolva!
Bár a kormány többször jelezte, hogy a természettudományos képzést kiemelten fontosnak tartja, mégsem lesz kötelező a természettudományos érettségi a közoktatási törvénynek az [origo] birtokába jutott tervezete szerint. A tervezet szerint a hároméves kortól kötelező óvodakezdést indokolt esetben el lehet majd halasztani. A KDNP-s Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárság a tervezet alapján kevés dologban engedett a munkáját bíráló fideszes politikusok javaslataiból.
Vágólapra másolva!

A jelenleg hatályos közoktatási törvénytől és az új törvény kormány által jóváhagyott koncepciójától is eltérő szerkezetben állította össze a köznevelési törvény tervezetét az oktatási államtitkárság.

Az [origo] birtokába jutott, hét elején készült szövegváltozat több pontja említ olyan terveket, amelyek a törvénytervezet alapjául szolgáló koncepcióban még nem vagy nem így szerepeltek. A törvénytervezet nem véglegesített szövege az érettségiről például azt írta, hogy akik felsőoktatási intézménybe jelentkeznek, azoknak magasabb feltételeket kell teljesíteniük, arról azonban nem szerepel részlet a szövegben, hogy ez mit jelent majd. A koncepció legutóbbi változata nem említett ilyesmit, egy májusi verzió viszont igen.

Az [origo] birtokába jutott tervezetben felsorolt öt kötelező érettségi tantárgy között végül nem szerepel természettudományos tárgy, annak ellenére, hogy a felsőoktatási törvény, illetve az ahhoz készült keretszám-kalkulációk egyértelműen a műszaki-természettudományos képzéseket részesítik előnyben, és azokhoz csoportosítanak támogatásokat.

Megelőlegezett változtatások

Változás a korábbi koncepcióhoz képest, illetve a tervezeten belül ellentmondás, hogy a 2012 szeptemberétől kötelezően előírt mindennapos testnevelésórákat a szöveges változat szerint nemcsak testnevelő tanári, hanem például szakedzői végzettséggel is le lehet vezetni, a szöveg mellékleteként felsorolt táblázat szerint viszont az előírást már csak testnevelő tanár teljesítheti. A jelenlegi rendszerben alsó tagozaton tanítók is tartanak testnevelésórát. Ha ők az új törvény szerint nem láthatnak el ilyen feladatot, akkor a tevékenységet eddig ellátó tanítóknak nehezebb lesz teljesíteniük kötelező óraszámukat, ami elbocsátásokhoz vezethet, és az sem biztos, hogy lesz elegendő szaktanár a feladat ellátására.

A hároméves kortól kötelező óvodáztatás alól kivételre is lehetőséget nyújt a szöveg: "A szülő kérelmére és a védőnő javaslatára a jegyző a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva felmentést adhat, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek sajátos kibontakoztatása azt indokolja."

A tankötelezettség határát az átmeneti rendelkezések között differenciáltan állapítja meg a szöveg: míg a tanulmányaikat a kilencedik évfolyamon 2011/12-ben megkezdő diákok annak a tanévnek a végéig tankötelesek, amelyben tizennyolcadik életévüket betöltik, az egy évvel később kezdőknek csak 16. életévük betöltéséig kötelező az iskolapadban ülniük.

A tervezet annak ellenére az államot szerepelteti az alap- és középfokú intézmények fenntartójaként, hogy a most még önkormányzati kézben lévő iskolák átvételéről döntést mindeddig egyedül a kormánypárti frakciók hoztak hajdúszoboszlói frakcióülésükön, a változást rögzítő önkormányzati törvénynek még a tervezetét sem hozták eddig nyilvánosságra. (A törvényben szerepel az a lehetőség, hogy a 2000 főt meghaladó lélekszámú települési önkormányzat egyes intézménytípusok fenntartását az államtól közszerződéssel átveheti.)

Forrás: MTI/Varga György
Forrás: MTI/Varga György

Hoffmann Rózsa kedden, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetével tartott találkozója után azt mondta, hogy számos dologban megegyezett a nagyobbik kormánypárt szakpolitikusaival annak érdekében, hogy a fideszes politikusok minél kevesebb módosító indítványt nyújtsanak be a törvényjavaslathoz (a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke, Pokorni Zoltán két hete a hvg.hu-nak adott interjúban azt ígérte, hogy módosító indítványok sorát fogja beadni a Fidesz a közoktatási törvényhez, hogy olyanra formálják a jogszabályt, amilyennek a párt szakpolitikusai szeretnék). Az [origo] birtokába került szöveg ennek ellenére valamennyi vitás ponton - így a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, a különböző felzárkóztató programok vagy az egész napos iskola esetében - a Hoffmann vezetette államtitkárság által korábban támogatott megoldásokat tartalmazza.

Hiányzó részletek

Az óvodai, a közép- vagy szakiskolai, illetve művészeti nevelés feltételeiről részletes leírást ad a tervezet, az általános iskolákról azonban mindössze négy sor olvasható, amelyből teljes egészében hiányoznak a koncepcióba új elemként egy hónapja bekerült egész napos iskola megszervezésének szakmai követelményei. (Az oktatási formáról elterjedt tévhitekkel szemben az egész napos iskola nem azt jelenti, hogy a délelőtti tanórák után a diákoknak kötelező bennmaradniuk a napköziben, hanem a tanítási órákat húzzák szét időben reggeltől délutánig úgy, hogy közben a hagyományos órák között sport-, művészeti, illetve egyéb foglalkozásokon vesznek részt a tanulók.) A tanítási év rendjéről szóló paragrafus megemlíti ugyan, hogy "általános iskolában a nevelés-oktatást délelőtti, illetve délutáni tanítási időszakban olyan módon kell tartani, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak", a változtatás célját, illetve szakmai feltételeit nem részletezi a javaslat.

Későbbre ígérték, de szinte kész

Mellékletekkel együtt összesen 112 oldalas a törvénytervezet, pedig Hoffmann Rózsa korábban többször jelezte, hogy a mostani, szerinte nehezen áttekinthető közoktatási törvénnyel szemben rövid, felhasználóbarát, inkább csak kerettörvényként működő jogszabályt szeretne, az egyes részkérdéseket, illetve részterületeket pedig inkább csak kormány-, illetve miniszteri rendeletekben szabályozná. A normaszöveg ennek ellenére nem rövidebb a hatályos törvénynél (hosszabb részeket át is emeltek a most hatályos törvényből a tervezetbe), viszont csaknem 100-zal több, összesen 238 paragrafusból áll.

Bár Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár egy csütörtöki tájékoztatón azt mondta, hogy "jól halad az új köznevelési törvény normaszövegének kidolgozása", illetve, hogy gyorsított ütemben dolgoznak a joganyag elkészítésén, amely várhatóan egy hónapon belül a kormány asztalára kerülhet, a szöveg összeállítása az [origo] birtokába jutott dokumentum alapján már szinte kész. A szöveg az elfogadásáig több ponton változhat, de a dokumentum - a szintén birtokunkba került felsőoktatási törvényjavaslattal szemben - már nincs ellátva minden oldalán a "munkaanyag!" figyelmeztetéssel.