Orbán pénteken, a Sándor-palotában beszél a gazdasági válságról

Vágólapra másolva!
A gazdasági válságról konzultál az államfővel pénteken reggel Orbán Viktor, majd sajtónyilatkozatot tesz. A kormányfő már szerdán utalt arra, hogy hamarosan újabb, az államadósságot érintő bejelentésre készül.
Vágólapra másolva!

Pénteken délelőtt 9-kor a Sándor-palotában tesz sajtónyilatkozatot Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. A Köztársasági Elnöki Hivatal bejelentése szerint a konzultációt a köztársasági elnök kezdeményezte, annak legfontosabb témája pedig "a kialakult gazdasági válság".

Orbán szerdán, a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentésről szóló bejelentésére készül. A kormányfő azt is mondta: a következő egy hétben arra fog javaslatot tenni, hogy gyorsítsák fel azokat a terveket, amelyek "Magyarország megújítását célozzák", vagyis az oktatás, az egészségügy, az önkormányzati és a gazdasági támogatási rendszer átszervezését.