A vonatközlekedést megkavarta az iskolakezdés

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel fél nyolcra a főbb utak megteltek, de jól járhatók voltak a fővárosban. A Fővinform és a taxitársaságok szerint az igazi dugók hétfőtől várhatók. Az elővárosi vonatközlekedést megkavarta az iskolakezdés, volt, ahol a szokásosnál kevesebb vagont indítottak.
Vágólapra másolva!

Az elővárosi vonatközlekedést megkavarta az iskolakezdés, az Esztergom-Budapest vonalon olyankor jöttek vonatok Budapest felől, amikor nem kellene, és az Esztergom felől a főváros felé tartó vonat is késett - jelentette az [origo] tudósítója. A helyzetet nehezítette, hogy a vonat egy kocsival rövidebb volt a megszokottnál. Ennek okáról megkérdeztük a MÁV-ot, későbbre ígértek tájékoztatást.

Több budapesti taxitársaság is arról számolt be, hogy nem tapasztaltak lényeges forgalomnövekedést a városban, hétfőtől számítanak nagyobb dugókra. Valamennyien ugyanakkor az átlagosnál több megrendelést kaptak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Megyeri hídon nyolc órakor ekkora volt a forgalom

A mostani iskolakezdés közlekedési szempontból könnyebb lehet, mint az elmúlt két évben, amikor a Margit híd le volt zárva, illetve a rakpartokon és a Kiskörúton is dolgoztak.

A Fővinform tájékoztatása szerint csütörtök reggel fél nyolckor már lassabb volt a haladás a budai alsó rakparton a Petőfi híd közelében, valamint a Margit hídtól a Lánchídig, továbbá a Budaörsi úton, a Kerepesi úton és a Szentendrei úton befelé. Megteltek a sávok az Üllői úton befelé a Nagykörút előtt és a Szent Gellért rakparton is. A XI. kerületben a Fehérvári úton az okoz torlódást, hogy az Építész utcánál korábban elgázoltak egy kerékpárost.

Nézze meg, a budapestiek hogyan tudtak közlekedni csütörtök reggel:

Szeptember elsejével megkezdődött a 2011/2012-es tanév, reggel nyolc órakor országosan csaknem 1,3 millió diáknak és 150 ezer pedagógusnak csengettek be. A főváros oktatási intézményeiben 57 ezer diák, nyolcezer pedagógus és ötezer intézményi alkalmazott számára kezdődött meg a tanév.