Évi negyvenmillió forintot keresett Bécsben egy magyar kábítószer-terjesztő

Vágólapra másolva!
Két magyar kábítószer-terjesztőt is őrizetbe vettek külföldi hatóságok vasárnap. Az egyik férfi egy olaszországi bandának dolgozott, a gyanú szerint Spanyolországból szállította a drogot Szardínia szigetére, a másik pedig egy bécsi banda tagjaként keresett egy év alatt több mint negyvenmillió forintot.
Vágólapra másolva!

Magyar kábítószer-terjesztőt fogtak el vasárnap éjjel az osztrák fővárosban - közölték a burgenlandi hatóságok. A 26 éves férfi, akit az osztrák főváros központjában fogtak el, a gyanú szerint egy Bécsben működő banda tagjaként egy év alatt összesen csaknem tizenöt kilogramm marihuánát adott el, és ezzel több mint negyvenmillió forintot keresett. Az elfogásakor a férfi megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, ez azonban nem sikerült, és Kismartonba szállították.

Szintén vasárnap vettek őrizetbe az olasz hatóságok egy magyar drogfutárt Triesztben. A 29 éves férfit akkor fogták el, amikor magyar rendszámú furgonjával Szlovéniába tartott. A drogfutárt március óta keresték, a cagliari ügyészség még tavasszal adott ki körözést ellene. A férfit szardíniai híroldalak szerint azzal gyanúsítják az olasz hatóságok, hogy bűnszövetkezetben követett el kábítószer-csempészetet, és egyike volt azoknak, akik Spanyolországból származó drogokat szállítottak az olasz feketepiacra, elsősorban Szardínia szigetére.