Új óvodákkal és a régiek bővítésével vetne véget a férőhelyhiánynak a kormány

Vágólapra másolva!
A tervek szerint egy-két éven belül a hátrányos helyzetű településeken épülnek majd új óvodák, a fővárosban családi napközik támogatásával oldják majd meg a férőhelyhiányt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy tizenhat milliárd forintot szán óvodaépítésre a kormány.
Vágólapra másolva!

Országos óvodaépítési programot indít a kormány, amelynek köszönhetően egy-két éven belül felszámolható a súlyos óvodai férőhelyhiány, új óvodai férőhelyek kialakítására 16 milliárd forintot költenek - írja a pénteki Magyar Nemzet. A lapnak Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a rendelkezésükre álló infrastruktúra-fejlesztési uniós forrás teljes keretét óvodafejlesztésre fordítják, így a hátrányos helyzetű településeken egy-két éven belül elegendő lehet a férőhely.

Rövid időn belül várhatóan 16 milliárd forintra szóló uniós pályázatot írnak ki óvodafejlesztésre, elsősorban új óvoda építésére. A minisztérium felmérése szerint országos átlagban az óvodai férőhely-kihasználás 90 százalékos, az országban 34 ezer üres férőhely van, ezek azonban rendkívül egyenetlenül oszlanak el.

A pályázatokkal a hátrányos helyzetű településeken épülnek majd új óvodák, a nagyvárosokban és a fővárosban tapasztalat férőhelyhiányt szabálylazítással és átmenetileg a családi napközik fokozott támogatásával oldják meg. Utóbbira két megoldás lehetséges: az erőteljesebb állami támogatás és az önkormányzatok ösztönzése arra, hogy támogató szerződést kössenek a napköziket működtető szervezetekkel - írja a lap.