Csak ügyeleti ellátás van pénteken a kórházakban a Semmelweis-nap miatt

Vágólapra másolva!
A Semmelweis-nap miatt csak ügyeletet tartanak pénteken a kórházakban, rendelőintézetekben, nem dolgoznak a köztisztviselők sem, de nyitva lesznek az ügyfélszolgálatok a közigazgatásban. Nem munkaszüneti nap a Semmelweis-nap a rendőrségen, és a rendészeti szerveknél dolgozó orvosoknak sem - írja a pénteki Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az idei év július 1-jétől munkaszüneti nap lett az egészségügyben, ezért csak ügyeleti készenléti szolgálat van: a kórházak ambulanciái, a sürgősségi osztályok, illetve a városi ügyeletek működnek, és a gyógyszertárak többsége nyitva lesz. A Semmelweis-nap azonban nem munkaszüneti nap a rendőröknek és a rendészeti szerveknél praktizáló orvosoknak, ápolóknak - írja a pénteki Népszabadság.

A lap idézi a Belügyminisztérium közleményét, mely szerint "mivel a belügyi, rendészeti és közigazgatási szervek nem minősülnek önálló egészségügyi szolgáltatóknak, a törvényi rendelkezéseknek és a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az adott rendészeti szerv alaptevékenységének megfelelő napon, illetve köztisztviselői napon ezen szervek egészségügyi dolgozói részére is szolgálatmentességet biztosítanak, ezért az egészségügyi dolgozók számára a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánítása nem indokolt".

Ugyancsak először tartják meg a köztisztviselők és kormánytisztviselők napját, ezért nekik is szabad napja van, de az ügyfélszolgálatok nyitva lesznek a közigazgatásban. Néhány napja az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. E nap a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára munkaszüneti nap, az ügyfélszolgálatok azonban a szokásos munkarendben dolgoznak.