Pénteken csak ügyelet lesz a rendelőintézetekben és kórházakban

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kezdeményezésére július elseje ezentúl munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozóknak. Pénteken a gyógyszertárak többsége nyitva lesz, viszont a kórházak ambulanciáin, a sürgősségi osztályokon, illetve a városi ügyeleteken készenléti szolgálat működik majd.
Vágólapra másolva!

Munkaszüneti nap lesz pénteken valamennyi kórházban és rendelőintézetben, ezért csak ügyeleti készenléti szolgálat működik majd, a gyógyszertárak többsége viszont nyitva lesz - mondta Pusztai Dezső, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének (MKRSZ) elnöke. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) minden kórházba és rendelőintézetbe eljuttatta tájékoztatóját a munkaszüneti napról, és ki is függesztették az erről szóló információkat a betegek tájékoztatására.

A kórházak ambulanciái, a sürgősségi osztályok, illetve a városi ügyeletek működnek, ahol egyébként szombaton és vasárnap, illetve a piros betűs ünnepeken ügyeleti készenlét van. A folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknál, mint a fekvőbeteg-gyógyintézetekben vagy az Országos Mentőszolgálatnál az alkalmazottak a munkaszüneti napokra érvényes munkarend szerint dolgoznak.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kezdeményezésére idén munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak az úgynevezett Semmelweis-nap. Az egészségügyért felelős államtitkárság szerint a munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók munkájának elismerését szolgálja.