Súlyosbították a középiskolás boltrabló ítéletét

Vágólapra másolva!
Három év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a fiatalembert, aki 2010-ben, még középiskolásként megpróbált kirabolni egy kondorosi vegyesboltot.
Vágólapra másolva!

Súlyosbította a Szegedi Ítélőtábla annak a férfinak az ítéletét, aki tavaly megpróbált kirabolni egy kondorosi vegyesboltot Az édesanyjával és nagymamájával együtt lakó - jelenleg húszesztendős - férfi családjának jövedelme 2010 áprilisában nem haladta meg a havi 100 ezer forintot. A fiatalember ezért elhatározta, hogy az egyik kondorosi bolt kirablásával szerez pénzt.

A vádlott egy ismerősétől lövés leadására alkalmatlan légpisztolyt szerzett be, egy kötött sapkából pedig álarcot készített. Április 21-én a kiszemelt bolthoz ment, kivárta az utolsó vevő távozását, majd a pisztolyt kezében tartva belépett az üzletbe, és a fegyvert az eladónőre fogva pénzt követelt. A boltos nem tett eleget a felszólításnak, és többször is segítségért kiáltott, amitől a vádlott megijedt és elmenekült.

A fiatal férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, a büntetőeljárás során őszinte megbánást tanúsított.

A táblabíróság - tekintettel a cselekmény súlyára, társadalmi veszélyességére, a boltokat, pénzintézeteket ért fegyveres támadások mind nagyobb számára - súlyosbította a Békés Megyei Bíróság első fokon két év tíz hónap szabadságvesztést kiszabó ítéletét, és mellőzte a büntetés felének felfüggesztésére vonatkozó kedvezményt is.