Mégis sikeres lehet Gyurcsány pártszavazása

Egység Magyarországért MSZP kongresszus Budapesten, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Az Index értesülései szerint a szükséges 8000-nél többen adták le voksaikat a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett kérdésekre, a várakozásokat felülmúló részvétellel így mégiscsak eredményes lehet a kedden még érvénytelennek jósolt pártszavazás.
Vágólapra másolva!

8600 MSZP-tag adott le szavazatot a Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció Platformja által kezdeményezett kedden zárult pártszavazáson - értesült az Index.

Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója kedd sajtótájékoztatóján még arról beszélt, hogy az előzetes részvételi adatok szerint az MSZP 32 ezres tagságából megközelítőleg nyolcezren, vagyis a választásra jogosultak mintegy 25 százaléka vett részt a voksolásban. Ez azonban kevés, mert nem nyolcezer résztvevő, hanem nyolcezer egyformán szavazó párttag voksa kell az érvényességhez.

(A pártszavazás hivatalosan akkor érvényes, ha azon a párttagok több mint fele részt vett, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonosan voksolt. Érvényes akkor is, ha a párttagok több mint egynegyede azonos módon szavazott.

A vártánál magasabb szavazói kedv az Index információi szerint a párt vezetőit is meglepte, Gyurcsányék pedig a tagnyilvántartás pontatlanságaiban bíznak, és azt remélik, a többszörösen nyilvántartott vagy elhunyta tagok kiszűrésével jelentősen csökkenthet a hivatalosan nyilvántartott párttagok létszáma, ezzel pedig nőhet az érvényes voksok aránya.

Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta, hogy az MSZP elnöksége figyelembe fogja venni a pártszavazás kérdéseire adott válaszokat az alapszabály módosításának folyamatában. Az elnök szerint a pártban minden tag véleménye számít, függetlenül attól, hogy a voksolás érvényes, illetve eredményes volt-e.

A regisztrált tagok június 22-e és 28-a között szavazhattak Gyurcsány Ferenc hat kérdéséről, köztük arról, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e a az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, és azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Kérdés volt az is, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb betekintést a gazdálkodásába, illetve, hogy egyetértenek-e a tagok azzal, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.