Hétfőn választja meg a parlament az új alkotmánybírókat

Vágólapra másolva!
Az országgyűlés hétfői ülésén titkos szavazással megválaszthatja az Alkotmánybíróság öt új tagját, ezt követően kedden dönt a parlament eseti bizottsága a testület új elnökének személyéről. Korábbi fideszes nyilatkozatok szerint a posztra a jelenlegi elnök, Paczolay Péter a legesélyesebb. Az országgyűlés hétfői ülésén megkezdődhet az idei költségvetés kormány által kezdeményezett módosításáról szóló vita is.
Vágólapra másolva!

Titkos szavazással döntenek hétfő délután az országgyűlési képviselők az alkotmányügyi bizottság által támogatott öt kormánypárti alkotmánybíró-jelöltről, Balsai István fideszes országgyűlési képviselőről, Pokol Béla egyetemi tanárról, Szalay Péter ügyvédről, Szívós Máriáról, a Fővárosi Bíróság tanácselnökéről és Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetről, nemzetközi magánjogászról. A szeptembertől 15 tagúra bővülő Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

A parlament hétfőn dönthet az egészségügyi tárgyú jogszabályok módosításáról. Ennek elfogadása esetén soron kívüli egészségügyi ellátásban részesülhetnek a táppénzen lévők, továbbá szigorodhatnak a gyógyszergyártókra és -forgalmazókra vonatkozó szabályok.

Döntés születhet hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló jogszabály gazdasági bizottság által kezdeményezett változtatásáról is. A javaslat szerint bővítenék a szervezet szabályozási jogkörét, a változásra azért is szükség van, mert az új alaptörvény rendeletalkotási joggal ruházta föl a PSZÁF elnökét.

Várhatóan az esti órákban kezdődik meg az idei költségvetés módosításáról szóló javaslat általános vitája. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyezett javaslat szerint mintegy 180 milliárd forinttal tervezték túl tavaly a költségvetés bevételi oldalát. Ezért kezdeményezik a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegek, összesen 182,1 milliárd forint elvonását.