Vágólapra másolva!
Három településen tartanak vasárnap időközi választást. Mezőkomáromban egy polgármesterjelöltre lehet szavazni, Kunfehértón és Somoskőújfaluban az önkormányzat oszlatta fel magát.
Vágólapra másolva!

A Fejér megyei Mezőkomáromban polgármestert, a Bács-Kiskun megyei Kunfehértón és a Nógrád megyei Somoskőújfaluban polgármestert és képviselő-testületet választanak vasárnap. Szavazni reggel 6 órától este 7-ig lehet.

Az 1011 lakosú Mezőkomáromban azért kellett időközi polgármester-választást kiírni, mert egészségi okokból lemondott a falu előző vezetője. A választáson egyetlen jelölt indul. Kunfehértón az önkormányzati testület feloszlatta magát. A 2089 lakosú községben a mai választáson hárman indulnak a polgármesteri tisztség megszerzéséért. A képviselő-testület hat helyéért 22 jelölt verseng.

A somoskőújfalui időközi választást szintén azért kellett kiírni, mert feloszlatta magát az önkormányzat. A falu 1997 választópolgára két polgármesterjelöltre és 21 képviselőjelöltre szavazhat. Az önkormányzati választás egyfordulós, azok a polgármester-, illetve képviselőjelöltek nyernek, akik a legtöbb szavazatot kapják.