Budapestre jön Hillary Clinton amerikai külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Hillary Clinton a Lantos Intézet felavatása miatt jön Budapestre június 29-én. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint Clinton Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal is találkozni fog.
Vágólapra másolva!

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter június 29-én Budapestre utazik, hogy ott részt vegyen a Lantos Intézet felavatásán - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium az MTI szerint. A közlemény szerint a Lantos Intézet megalapítását a magyar kormány támogatta, hogy előmozdítsa a magyar származású Tom Lantos képviselő hosszan tartó elkötelezettségét a demokratikus elvek, valamint az egyéni és az emberi jogok mellett.

Clinton találkozni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel, Martonyi János külügyminiszterrel és a civil társadalom képviselőivel, majd június 30-án Vilniusba utazik tovább. A külügyminisztert tavaly júniusban Martonyi hívta meg a Lantos Intézet megnyitójára. A magyar születésű Tom Lantos az amerikai kongresszusi képviselője volt, 2008-ban hunyt el.

A Tom Lantos Intézet április 29-én alakult meg, a célja pedig Lantos szellemi örökségének ápolása és ezzel összhangban az, hogy világszerte védje és erősítse az emberi és a kisebbségi jogokat, és hozzájáruljon a transzatlanti kapcsolatok fejlődéséhez.