Kedden jelölhet Ab-elnököt a parlamenti eseti bizottság

Vágólapra másolva!
Kedden dönt az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének jelöléséről az Ab elnökét és tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság. A Fidesz frakcióvezetője korábban utalt arra, hogy a jelenlegi vezető, Paczolay Péter a testület elnöke maradhat.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés honlapján közzétett meghívó szerint a parlamenti jelölőbizottság kedd délelőtt tart nem nyilvános ülést, napirendi javaslatként pedig az szerepel: "Döntés az Alkotmánybíróság elnökének jelöléséről".

A június 6-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró Ab-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodik. A következő elnök személyére a hatályos alkotmányban az Ab-tagokra vonatkozó jelölési eljárást kell alkalmazni, azaz személyére a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölőbizottság tesz javaslatot.

Az országgyűlés arról az elnökjelöltről tud szavazni, aki a tizenöt tagú jelölőbizottságban - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap.

A parlamentnek július 31-ig kell az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Ab tagjai közül elnököt választania. Az elnök megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. Korábban az Alkotmánybíróság elnökét a tagok maguk közül választották, a megbízatás pedig három évre szólt.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője június 14-én azt mondta, az Ab új elnökére Orbán Viktor még nem tett javaslatot a képviselőcsoportnak, Lázár János ugyanakkor úgy fogalmazott: Ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja. "Paczolay Péternek általában kiemelten nagy és határozott támogatottsága van a Fidesz-frakción belül és a mi polgári világunkban" - közölte.