Népszabadság: Navracsics lehet Martonyi János utódja

Vágólapra másolva!
A Népszabadság úgy tudja, Martonyi János külügyminiszter és Réthelyi Miklós humán-csúcsminiszter csak egy időre vállalták a kormánytagságot, Martonyi utódja Navracsics Tibor lehet.
Vágólapra másolva!

Ha Martonyi János még idén vagy a ciklus közben távozik, Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter lehet az utódja - írja meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva a Népszabadság csütörtökön.

Június elején Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban utalt a kormányátalakítás lehetőségére, azt mondta, hogy "voltak olyan kormánytagok, akik világossá tették, nem vállalják a négy évet, és ha új feladatot kap a kormány, akkor ahhoz is alkalmazkodni kell".

A Népszabadság szerint Martonyi János külügy-, és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterről van szó. A lap fideszes szóbeszédre hivatkozva azt írja, hogy a nagyobbik kormánypártban Győri Enikő EU-államtitkár, Prőhle Gergely államtitkár-helyettes és Németh Zsolt államtitkárok nevét emlegették az esélyesek között, de Navracsics Tibor lehet a befutó.

Az [origo]-nak adott interjújában Martonyi János a távozásáról szóló hírekről elmondta, hogy azok "érdektelenek, hamisak, alaptalanok és értelmetlenek". Hozzátette, hogy korábban cáfolta ezeket, de most már nem látja értelmét, hogy ezt megtegye. Az ugyanakkor érdekelné, hogy ki kezdte el ezeket a híreszteléseket és miért.

"Még talán meg se alakult a kormány, amikor valaki megkérdezte, hogy mennyi időre vállalom, és akkor is azt mondtam, hogy normális helyzetben egy miniszter egy ciklusra vállalja a feladatot. Hogy aztán pontosan mennyi ideig marad pozícióban, az más kérdés, de a vállalásnak szerintem a vállaló részéről egy ciklusra kell szólnia" - fogalmazott az interjúban Martonyi János külügyminiszter.