Három éven belül kiköltözhet a kormány a Parlamentből

Vágólapra másolva!
A Fidesz és a KDNP közös javaslatban kezdeményezi pénteken, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országház épületéből. Az előterjesztők azt még nem tudják, hová költözne a kormány. A javaslatban szerepel, hogy a Kossuth tér a fővárostól az állam tulajdonába kerülne, zöld parkot alakítanának ki, és teljesen száműznék a kocsikat. A kormány megvárja a parlamenti döntést, és csak az után ad választ az elképzelésről az országgyűlésnek - reagált a határozati javaslatra csütörtökön Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
Vágólapra másolva!

Július 4-én már szavazhatnak a Fidesz és a KDNP közösen elfogadott javaslatáról, mely szerint a kormánynak 2014-ig ki kellene költöznie a Parlamentből. Az indítvány tartalmazza azt is, hogy legyen az állam a tulajdonosa és fenntartója az Országház előtti térnek - mondta el Altorjai Anita, a parlament sajtófőnöke csütörtökön. A Kossuth tér a javaslat értelmében kizárólagos állami tulajdonba kerülne. A javaslatot a két kormánypárti frakcióvezető, valamint a fideszes Balsai István és frakciótársa, L. Simon László jegyzi.

Balsai István, a javaslat egyik előterjesztője szerint a cél a Parlament "régi méltóságának visszaállítása". Szerinte a Kossuth tér egy "nagy sétatérré" alakulhat. Balsai szerint a kormány kiköltözésével a Parlamentből Orbán Viktor is egyetért, ahogy Kövér László házelnök is támogatja ezt. A javaslatot pénteken nyújtják be az országgyűlésnek.

A kormány megvárja az országgyűlés döntését, és utána választ ad a parlamentnek - reagált a kabinet költözéséről szóló határozati javaslatra csütörtökön Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

Balsai azt mondta, nem tud még egy olyan országról a világon, ahol a kormány, annak számos hivatala és az országgyűlés egy épületben működik. A háború utáni szükséghelyzet egy darabig ugyan indokolta ezt az állapotot Magyarországon, ám ez végül a mai napig így maradt - tette hozzá. Azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy hová költözhet a kormány.

A javaslat Kossuth térre vonatkozó része szerint a tér vagyonkezelője a Parlament lenne, és így egy ugyanolyan jelentőségű térkialakítás történhetne, amilyen 1944 végén volt - mondta Balsai. "A cél a Parlament régi méltóságának visszaállítása, beleértve a zöldfelület növelését, a parkoló autók eltüntetését egy mélygarázsba, valamint a szobrok és az emlékművek méltó elhelyezését" - sorolta.

Az Országház előtti tér közparkosításának gondolata a 2006. őszi tüntetések után merült fel, az ötletet számos politikus támogatta, így Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, illetve az V. kerület fideszes polgármestere, Rogán Antal is. Szili Katalin házelnök és Demszky Gábor főpolgármester - vagyis a főváros és az Országgyűlés Hivatala - 2008 júliusában megállapodtak abban, hogy a főváros az állam használatába adja a tulajdonát képező teret, amely közpark lesz, valamint egy látogatóközpont és mélygarázs épül itt.

A főváros a beruházás megvalósítására 2008 decemberében eljárást írt ki, amelyet a Parking Kft. nyert el. A cég vállalta, hogy 2010. december 31-ig megvalósítja a beruházást. A Parking Kft. azonban nem tudta beszerezni a jogerős építési engedélyt, végül a főváros tavaly decemberben lefújta az egész projektet.