Vágólapra másolva!
Nem ismeri el a hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádját sem Szabó Zoltán szocialista politikus, Erzsébetváros egykori polgármestere, aki a Hunvald-ügy csaknem kéttucatnyi vádlottja között van. A hivatali telefon és két kerékbilincs miatt a vádlottak között ülő politikus nem tett vallomást csütörtökön a bíróságon.
Vágólapra másolva!

Tagadta bűnösségét, de vallomást nem akart tenni az önkormányzati korrupció miatt folyó Hunvald-ügyben hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel megvádolt Szabó Zoltán egykori MSZP-s országgyűlési képviselő a Fővárosi Bíróságon. Az erzsébetvárosi ingatlanügynek több mint húsz vádlottja van, ezek egy részét nem a házak eladásával, hanem különféle kisebb-nagyobb korrupciós ügyekkel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A bírósági tárgyalás a vádlottak meghallgatásánál tart.

Szabó Zoltánt a perben az erzsébetvárosi ingatlancsalásokhoz képest kis léptékű ügyekben vádolja az ügyészség. A vádirat szerint az egyik ügy egy hivatali telefonnal való visszaélés: eszerint Hunvald György megengedte Szabónak, hogy hivatali telefonját tovább használja, miután 2002-ben leköszönt polgármesteri tisztéről. A politikus 2003 és 2010 között ingyen telefonált, az önkormányzat összesen 6,3 millió forintot fizetett ki a telefonszámláira a vádirat szerint. Pedig - áll a vádiratban - Szabó már 2002-ben kapott egy ingyen használható telefont az MSZP-től is.

Két másik esetről is szól a vádirat Szabóval kapcsolatban: állítólag a politikus a megfelelő emberekre rászólva kétszer is elérte, hogy a kocsijára szerelt kerékbilincset távolítsák el. "Szabó Zoltán országgyűlési képviselő, XXIII. rendű vádlott, a hivatali helyzetével, az országgyűlési képviselői tisztségéből fakadó tekintélyével visszaélve, annak érdekében, hogy mentesüljön a szabálytalan várakozás törvényes következményei alól, ismeretlen személyt arra hívott fel, hogy intézkedjen (...) a kerékbilincs díjfizetés nélküli eltávolításáról" - olvasható a vádiratban.

Ez az "ismeretlen személy" felhívta a kerületi közterület-felügyelet igazgatóját, hogy vetesse le a bilincset. Az igazgató, aki a vádlottak között szerepel, ezt el is intézte. A másik alkalommal K. Zsuzsanna akkori jegyzőt, a jelenlegi vádlottak egyikét hívta fel ugyanezért, aki el is intézte, hogy lekerüljön a bilincs Szabó kocsijáról.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyekről és a bírósági tárgyalásokról mindent megtudhat itt.