Tárki: Csúcson a bizonytalanok aránya, gyengült az ellenzék

Vágólapra másolva!
Eddigi csúcsra ért júniusra a pártválasztásukban bizonytalanok aránya - derült ki a Tárki legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. A Fidesz támogatottságának csökkenése megállt, sőt májushoz képest a párt egy kicsit növelte is a népszerűségét, az MSZP-é viszont ismét csökkent pár hónapnyi stagnálás után.
Vágólapra másolva!

Egy százalékkal, a májusi 26-ról 27 százalékra nőtt a Fidesz támogatottsága a teljes lakosság körében júniusban, az MSZP-é viszont 14-ről 12 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban - derült ki a Tárki legfrissebb, júniusi pártpreferencia-kutatásából.

A felmérés szerint egy hónap alatt érzékelhető mértékben nőtt bizonytalanok és nem válaszolók aránya: míg májusban a választópolgárok 44 százaléka tartozott ide, addig júniusban már 48 százalékuk, azaz egyik hónapról a másikra 4 százalékponttal (azaz 10 százalékkal) nőtt a bizonytalanok tábora.

A biztos pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 48 százalékról 53 százalékra nőtt, miközben az MSZP-é 25 százalékról 24 százalékra csökkent, így a két párt támogatottsága közti különbség az elmúlt fél év szűkülő tendenciájával szemben júniusban ismét növekedett.

A kormánypártok további tetemes előnye ellenére ugyanakkor továbbra is érezhető ősz óta tartó folyamatos támogatáscsökkenésük: míg fél évvel ezelőtt a Fidesz-KDNP négyszer-ötször nagyobb szavazótáborral rendelkezett, mint az MSZP, addig májusra és júniusra már csak nagyjából kétszeres a két párt közötti különbség.

Az MSZP-hez hasonlóan csökkent egyébként a másik két ellenzéki párt támogatottsága is: a Jobbik tábora a teljes népesség körében 9-ről 8 százalékra apadt, a pártválasztók körében pedig májusban és júniusban is egyaránt 16 százaléknyian álltak mögöttük. Az LMP népszerűsége ez idő alatt 4-ről 3 százalékra csökkent a teljes népesség körében, a biztos pártválasztók között pedig ennél is jobban: 8-ról 6 százalékra fogyott a támogatottsága.

A felmérést 1000 fő életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló megkérdezése alapján készítette az intézet.