"Kelj fel, ég a ház!" - felesége haláláról vallott a nagycsécsi romagyilkosság tanúja

Vágólapra másolva!
A felesége és testvére halálával végződött támadás körülményeit idézte fel tanúként szerdán a Pest Megyei Bíróságon az a középkorú férfi, aki szintén súlyosan megsérült a romák elleni támadássorozat fordulópontjának tekintett nagycsécsi bűncselekmény során. A romák elleni kilenc támadás közül a nagycsécsi volt az első, amely halálos áldozatot követelt, az ügyészség szerint a vádlottak a gyilkosságra már célzottan, aprólékosan megtervezve készültek.
Vágólapra másolva!

A 2008. november 3-ra virradóra, a borsodi Nagycsécsen történt támadás emlékeit idézte fel a Pest Megyei Bíróságon a támadások egyik sértettje. A nagycsécsi volt a romák elleni támadássorozat ötödik cselekménye, amelyet négy további akció követett. Ez volt viszont az első olyan támadás, amely emberéletet követelt.

N. Tibor tanú a bíróságon azt mondta: feleségével, rokkant bátyjával és süketnéma lányával az utcafronti szobában aludtak, és üvegcsörömpölésre ébredtek. Azt látták, hogy a kisszobában tűz van, és több durranást hallottak. Az ügyészség szerint a tüzet az a Molotov-koktél okozta, amelyet P. Zsolt harmadrendű vádlott dobott be a szoba ablakán.

A tanú felidézte, hogy mindhárman kiszaladtak, hogy eloltsák a tüzet, de újabb durranások után az előszobában a felesége és a testvére összeesett. "Kelj fel, mi van veled, ég a ház!" - mondta a férfi a földön fekvő, 43 éves feleségének, de az nem válaszolt. Emlékei szerint csak amikor a nőt megemelte, akkor látta, hogy egy nagy vértócsa van a feje alatt. A férfi hozzátette, hogy a nála két évvel idősebb bátyja a felesége mellett esett össze, de őt már nem tudta megnézni, berohant a szobába a telefonjáért, és átszaladt a szomszédba segítséget hívni.

Elmondta, hogy feleségének és testvérének a holttestét, valamint süketnéma lányát, aki a lángoló ház nagyobbik szobájában az ágyon ült, a szemben lévő házban lakó öccse hozta ki, akinek az otthonát szintén megtámadták. Közlése szerint azt, hogy a jobb oldalát sörétes fegyverből találat érte, csak a mentők kiérkezésekor vette észre, mert a korábbi "csípő érzés" erősödött, és az inge véres lett. A kórházban később sörétszemet operáltak ki a bordái közül.

Az ügyészség szerint a nagycsécsi gyilkosság fordulópont volt

A Pest Megyei Főügyészség szerint az ablak lehúzott redőnyein keresztül az asszonyt és sógorát P. Zsolt harmadrendű vádlott lőtte agyon azzal a fegyverrel, amelyet fél évvel korábban egy besenyszögi vadásztól rabolt el az első- és a másodrendű vádlottal, K. Árpáddal és K. Istvánnal együtt. A vád szerint ugyanezzel a sörétes puskával lőtt rá többször is 2009. augusztus 3-án a Szabolcs megyei Kisléta egyik lakóházára, majd miután szétlőtte a bejárati ajtót, K. Istvánnal agyonlőtték az ágyban fekvő 45 éves nőt, a házban tartózkodó, akkor 12 éves lányt pedig életveszélyesen megsebesítették.

A vád szerint K. Árpád és K. István, illetve P. Zsolt a korábbi támadásokban (Galgagyörk, Piricse, Nyíradony, Tarnabod) "szerzett tapasztalatok" alapján jobban átlátható és megközelíthető célpontot keresett. Mivel Tarnabodon nem romák házait támadták meg, már nem volt fontos, hogy romákkal összefüggő, negatív hírekből ismert település legyen a célpont, csupán az, hogy romák éljenek ott. Így lett a következő helyszín Nagycsécs, ezután már mindig életveszélyes és halálos sérüléssel járó támadásokat követtek el, aprólékos módon megtervezve.

Az ügyészség úgy véli, a nagycsécsi gyilkosság fordulópont volt: a halálos áldozatokkal járó támadás megerősítette a vádlottakat abban, hogy úgy érhetik el céljaikat, ha "saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást". Attól fogva már kifejezetten ölési szándékkal tervezték meg következő támadásaikat, amelyek során négy másik embert, köztük egy ötéves kisgyermeket megöltek, egy fiatal fiút és egy 12 éves lányt életveszélyesen megsebesítettek.

A vádlottak csak a sérüléssel nem járó támadásokat ismerték be

A romák elleni támadások miatt K. Árpádot, K. Istvánt és P. Zsoltot, valamint a vád szerint a tiszalöki és a kislétai támadásban bűnsegédként részt vevő negyedrendű vádlottat, Cs. Istvánt aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel vádolják.

A testvérpár csak a sérüléssel nem járó támadásokat ismerte be, míg a harmadrendű vádlott következetesen mindent tagad. A szerződéses katonaként Koszovót is megjárt, a katonai titkosszolgálattal is szoros kapcsolatban állt negyedrendű vádlott, Cs. István a két utolsó, a tiszalöki és a kislétai gyilkosságról, amelyekben sofőrként segítette társait, részletes vallomást tett a nyomozás során. A tárgyalás további nagycsécsi sértettek tanúkénti meghallgatásával folytatódik a bíróságon.