Több MSZP-snek is nekiment Gyurcsány a pártkongresszuson

Egység Magyarországért MSZP kongresszus Budapesten, Mestreházi Attila
Vágólapra másolva!
"Elég kemény szavak" is elhangzottak az MSZP szombati kongresszusán, ahol a résztvevők a párt jövőjéről beszélgetnek. Gyurcsány Ferenc az MSZP több vezetőjét kritizálta, miközben ő és Mesterházy Attila is arról beszélt, hogy egységre van szükség a pártban. A belső vitákon kívül jut idő az Orbán-kormány kritikájára is, Mesterházy bejelentette, hogy az MSZP a jövő héten demonstrációt tart Miskolcon, az elnökség pedig népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen.
Vágólapra másolva!

"Éles viták zajlanak a kongresszus helyszínén, elég kemény szavak is elhangzottak" - mondta délben Török Zsolt szóvivő az MSZP szombati, zárt ajtó mögött tartott kongresszusán történtekről. Az MSZP rendkívüli munkakongresszusának több száz küldötte az MSZP jövőjéről tárgyal. "A mai vita egészen biztosan előrébb fogja vinni a szocialista pártot" - mondta az ülés előtt Mesterházy Attila pártelnök. A kongresszusról bővebben ebben a cikkünkben olvashat.

Az ülés elején előbb Mesterházy Attila beszélt, majd az MSZP platformjainak vezetői kaptak szót. Török Zsolt szóvivő szerint a Demokratikus Koalíció Platform nevében felszólaló Gyurcsány Ferenc beszédében több embert is név szerint kritizált, de Török nem mondta el, kikről volt szó. A volt miniszterelnök azt is mondta, hogy szerinte nem biztos, hogy praktikus ötlet volt ledarálni azt a borítékot és levelet, amelyben Mesterházy Attilának az őszödi beszéd kiszivárogtatásával gyanúsított MSZP-s politikusok nevét írta le.

Forrás: MSZP Sajtóosztály

Az MTI egy névtelenséget kérő, Gyurcsányt támogató politikustól úgy értesült, a volt miniszterelnök beszédében nevesítette Baja Ferencet és Lamperth Mónikát. Szerinte Baja "szinte könyörgött, hadd legyen miniszter vagy államtitkár" a Gyurcsány-kormányban, Lamperth pedig "sírt a vállán, hogy hadd maradjon miniszter". Szekeres Imrének azt rótta fel, hogy egy közelmúltbeli cikkében a Gyurcsány-kabinet Száz lépés programját nevezte a költségvetési hiányt növelő legnagyobb osztogatásnak, míg Puch Lászlót állítólag azzal vádolta, megpróbált valakit rávenni, hogy "egy folyamatban lévő ügyben kellene hogy [ti. Gyurcsány ellen] valljon".

A volt kormányfő ezután állítólag megkérdezte, a küldöttek közül ki akar részt venni a pártszavazáson, amelyet az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezett. Azt állapította meg, hogy a küldöttek nagyjából 80 százaléka felemelte a kezét, az elnökség első sorokban ülő tagjai azonban nem - mondta az MTI-nek a névtelenséget kérő politikus.

Névtelenséget kérő politikusok a helyszínen lévő újságíróknak korábban elmondták, hogy Baja Ferenc kezdeményezte, hogy a kongresszus hozzon határozatat arról, hogy Gyurcsány kezdeményezése ellenére ne tartsanak pártszavazást. Baja példáját hírek szerint több más küldött is követte, és ugyanezt kérték, volt köztük olyan is, aki a Gyurcsány nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció tagja. "Igen, volt ilyen" - kommentálta délután az információt Török Zsolt szóvivő egyik sajtótájékoztatóján.

Újságírói információk szerint a Szocialista Platform nevében felszólaló Baja Ferenc arra is kérte a kongresszust, hogy határozatban kötelezze Gyurcsány Ferencet arra, hogy nevezze meg, ki az a három ember, aki szerinte kiszivárogtatta az őszödi beszédet. "Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom" - kommentálta az információt Török Zsolt szóvivő. Török szerint az őszödi beszéd többször is szóba került a felszólalások során, de "csak a darálás" körül forgott a vita.

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a kongresszus előtt újságíróknak azt nyilatkozta, biztos benne, hogy a rendezvény után is az MSZP tagja marad. "Dehogy lesz szakadás, csak az eső ne szakadjon délután" - válaszolta a pártszakadásra vonatkozó kérdésre. Beszélt az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról is, az ügy szerinte "politikai és erkölcsi fekély", ezért mindenkinek az áll érdekében, hogy kiderüljön, ki adta át az arról készült hangfelvételt a sajtónak.

Mesterházy és Gyurcsány is egységet szeretne

Török szerint Mesterházy Attila pártelnök a nyitóbeszédében arról beszélt, hogy Magyarország számára is fontos az erős baloldal, mert "a Fidesz szétveri hazánkat", Orbán leváltásához pedig egységes baloldal kell, ezért ő pártelnökként mindent meg fog tenni az egység fenntartása érdekében. "Pártelnökök jönnek, pártelnökök mennek, de az egység marad" - tolmácsolta Mesterházy szavait Török Zsolt. A szóvivő szerint Gyurcsány Ferenc is azt mondta, hogy ő az egység pártján van, és egy modern baloldai MSZP-t szeretne.


Forrás: MSZP Sajtóosztály
A képre kattintva megtekintheti az eseményről készített galériánkat!

A pártelnök szerint az MSZP-nek egyszerre kell tudnia képviselni "Pannónia és Hunnia népét", azaz védeni kell a leszakadó rétegeket, de azokat is, akiket nem fenyeget a lecsúszás veszélye, de fontos számukra a szabadság.

Mesterházy után az MSZP platformjai kaptak megszólalási lehetőséget, név szerinti sorrendben, így először Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés Platform nevében beszélt. Kiss szerint karakteresen baloldali pártra van szükség, amely nem tagadhatja a liberalizmust, és Török szerint Mesterházyhoz hasonlóan azt is hangsúlyozta, hogy a baloldaliság nem lehet egyenlő az osztogatással. Török szerint a párton belüli viszonyokról Kiss Péter azt mondta, hogy "nyílt, őszinte, zárt vitáról" van szó, de ezt nem a nyilvánosság előtt kell lefolytatni - ezzel magyarázta a zárt ülést Mesterházy Attila is.

Török Zsolt szóvivő szerint Lendvai Ildikó és más küldöttek javaslatára Iránytű címmel stratégiai programot fogadott el a programtanács, amelyet az MSZP őszi kongresszusán fognak véglegesíteni. A program társadalmi, szociális problémákra próbál választ adni.

Forrás: MSZP Sajtóosztály

Az ebédszünet után a küldöttek felszólalásával folyatódott a munka, Török Zsolt szerint Szanyi Tibor és Kovács László volt pártelnök is amellett érvelt, hogy az MSZP-ben erőteljes baloldali fordulatra van szükség.

Népszavazást és tüntetést kezdeményeznek

Mesterházy Attila a kongresszus előtt reggel sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy az MSZP figyelmeztető demonstrációt tart június 21-én kedden délután hat órakor Miskolcon. "Onnan is üzenjük a kormánynak, hogy változtatni kell a politikájukon, mert ennek a politikának csak kárvallottjai vannak az országnak azon a részén" - mondta Mesterházy.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Mesterházy Attila az MSZP elnöke a reggeli sajtótájékoztatón

A tüntetésen kívül a párt népszavazást is kezdeményez. "Azt látjuk, hogy a kormány semmibe veszi a jogállamot, sérül a jogbiztonság, mert több olyan intézkedése is volt a kormánynak, ami visszamenőlegesen vett el jogokat az emberektől" - indokolta a pártelnök a kezdeményezést. Az MSZP azt a kérdést szeretné szavazásra bocsájtani, hogy "egyetért-e ön azzal, hogy új jogszabály az érintettekre nézve pozitív joghatás kivételével visszamenőlegesen ne legyen alkalmazható?" - mondta Mesterházy.