Ledarálta Gyurcsány őszödös levelét Mesterházy

Mesterházy Attila frakcióvezető
Vágólapra másolva!
Megsemmisítette pénteken Mesterházy Attila azt a levelet, amelyben Gyurcsány Ferenc leírta neki, ki az a három ember, akik feltételezése szerint kiszivárogtatták az őszödi beszédet. Mesterházy szerint a belügyminiszternek nyilvánosságra kellene hoznia a kiszivárogtatással kapcsolatos vizsgálat eredményét. Gyurcsány azt mondta, ezek után sem árulja el, kit gyanúsít a kiszivárogtatással.
Vágólapra másolva!

Újságírók előtt, állítása szerint olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a levelet, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott. Gyurcsány Ferenc csütörtökön a Facebookon írta le, hogy valószínűsíti, hogy kik adták át a sajtónak az őszödi beszédről készült hangfelvételt, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket. Ugyanakkor bejegyzésében azt állította, hogy leírta és zárt borítékban elküldte Mesterházy Attilának mindazt, amit az ügyről tud, köztük azok nevét, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták.

Mesterházy Attila pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha Gyurcsány Ferenc nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye. Ezek után az újságírók előtt felbontotta, majd olvasatlanul egy iratmegsemmisítőbe tette és ledarálta a Gyurcsánytól kapott borítékot.

A sajtótájékoztatón Mesterházy felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. Szerinte talán még a Fidesznek is érdeke, hogy kiderüljön, "ki volt az a személy, amennyiben a jelentésekből ez kiolvasható, melyik szocialista politikus lehetett", aki kiszivárogtatta az őszödi beszédet. Hozzátette, ha az információk között minősített adatok vannak, azt kezdeményezi: a nemzetbiztonsági szolgálatok a parlament szakbizottságának zárt ülésén adjanak róluk tájékoztatást. Mesterházy a belügyminiszteren kívül vizsgálatra kéri az MSZP-frakció etikai bizottságát is, mivel szerinte az ügy a szocialista képviselőcsoportot sározza be.

A Blikk pénteken azt írta, hogy Gyurcsánynak korábban állítólag csak egy emberről volt tudomása, csütörtökön azonban három párttársa nevét küldte el Mesterházy Attilának. A lap információi szerint Gyurcsány főleg korábbi vizsgálatok, különböző szervek megállapításai alapján következtetett a kiszivárogtatók személyére.

"A vádaskodásból éppen elég volt"

Mesterházy szerint mivel Gyurcsány Ferenc több fórumon azt sejtette, hogy a beszéd kiszivárogtatásával valaki elárulta őt, az MSZP-frakció egy hónappal ezelőtti, mintegy kilenc órán át tartó frakcióülésén a képviselőcsoport tagjai "kérték, sőt, követelték" a volt kormányfőtől, nevezze meg, kire gondol. Tóbiás József a frakcióülés legvégén azt mondta, "nem hagyja el a termet" mindaddig, amíg nem kap választ erre a felvetésre, Gyurcsány Ferenc ezután közölte, hogy a neveket zárt borítékban át fogja adni neki - mondta Mesterházy Attila.

A kérdésre, hogy ha vizsgálatot kér, a Gyurcsány Ferenctől kapott borítékot miért nem adta át a titkosszolgálatnak vagy a nyomozó szerveknek, Mesterházy azt mondta, azért, mert a volt kormányfő beismerte, hogy nem tudja bizonyítani, amit leírt, "a vádaskodásból pedig éppen elég volt".
A boríték ledarálását azzal indokolta: el akarta kerülni még a látszatát is annak, hogy ha esetleg a benne szereplő nevek nyilvánosságra jutnának, rá lehessen fogni a kiszivárogtatásukat.

Gyurcsány Ferencet pénteken meghallgatta az országgyűlés államadósságot vizsgáló bizottsága, az ülés után újságírók megkérdezték Mesterházy akciójáról. Az [origo] tudósítója szerint Gyurcsány erre azt mondta, ezek után sem fogja nyilvánosan megnevezni, hogy kiket gyanúsít a kiszivárogatatással, mivel megalapozott bizonyítékok nélkül ez csak vádaskodás lenne. Megkérdezték arról is, hogy a levelével az MSZP szombaton tartandó munkakongresszusát akarta-e befolyásolni, mire Gyurcsány azt mondta, hogy nem, a levelet azért most írta, mert megtámadták.


Gyurcsány Ferenc a bizottsági meghallgatása után beszél az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról

Gyurcsány azok után írt Mesterházynak, hogy Szanyi Tibor MSZP-s képviselő meggyanúsította, hogy ő maga szivárogtatta ki az őszödi beszédet. Szanyi szerint Gyurcsány és köre valószínűleg azért választotta a kiszivárogtatást, hogy felrázza a pártot, és ezzel hasson rájuk. Gyurcsány a csütörtöki facebook-bejegyzésben arról is írt: biztos benne, hogy nem a környezetéből szivárogtatta ki valaki a beszédet.

Az MSZP szombati kongresszusával Mesterházy Attila is foglalkozott sajtótájékoztatóján, a pártelnök azt mondta, nem lesz pártszakadás, az MSZP-ben az elmúlt hónapokban csak erősödött az egység iránti vágy.