Hoffmann: A gyereket kell tanítani, nem a tantárgyat

Vágólapra másolva!
Növelné az állam szerepét az oktatásban az ágazatért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa erről pénteken egy szabolcsi szakmai fórumon beszélt, ahol a korszerű oktatásról azt mondta: nem a tantárgyakat, hanem a gyerekeket kell tanítani. Hoffmann szerint a készülő oktatási rendszerben a tanárok visszatérhetnek ahhoz a pedagógia kultúrához, amelyben maguk is nevelkedtek.
Vágólapra másolva!

Az állam szerepét növelni kell, mert csak akkor tudja garantálni az oktatás színvonalának emelését, ha eszközök vannak a kezében - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár egy szakmai fórumon pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben.

Az államtitkár a Dankó Pista Általános Iskolában tartott rendezvényen leszögezte: a készülő oktatási rendszer legfontosabb üzenete, hogy helyére kell tenni ismét azt az értékrendet, amelyen a magyar oktatási rendszer felépült és nagy sikereket ért el a XX. század derekán.

Munka, kötelességteljesítés és visszajelzés - ezek a főbb szempontok. Úgy kell megújulni, hogy erősödjenek azok a gyökerek, amelyekből kinőtt egy oktatási rendszer - fejtette ki Hoffmann Rózsa a főként tanárokból és szakemberekből álló hallgatóság előtt. Vélekedése szerint a korszerű pedagógia mindig az egyénre irányul, azaz a gyereket kell tanítani, nem a tantárgyat. A politikus szerint ezen változtatásokat nagy tetszéssel fogadta a szakma.

Az államtitkár tarthatatlannak nevezte a 2003-ban kialakult oktatási rendszert, amely - mint fogalmazott - lemondott arról, hogy a nemzeti műveltséget egységesen átadja a gyerekeknek. Korábban olyan nemzeti alaptantervet alkottak meg, amely csak a kompetenciafejlesztést szabályozta, ennek eredményeként ma teljesen szétmorzsolódóban van a nemzeti műveltség - tette hozzá.

Tankönyvdömpingre számít Hoffmann

"A tanárság visszatérhet ahhoz a pedagógiai kultúrához, amelyen nevelkedett, amiben a magyarországi pedagógiai kar túlnyomó többsége hisz, amely a tanárokat szakmailag szuverén embereknek tekinti" - fogalmazott Hoffmann Rózsa. Az államtitkár ugyanakkor leszögezte: a pedagógusnak egyéni módszerekkel, de a gyerek kapacitásához, érdeklődéséhez alkalmazkodva kell a tudást átadnia. Mindehhez egy ellenőrzési rendszert is hozzá fognak rendelni - mondta.

"Az állam korábban lemondott arról, hogy a legfontosabb vezetési-irányítási funkciót, vagyis az ellenőrzést gyakorolja. (...) Az állam szerepét növelni kell, mert az állam akkor tudja garantálni az oktatás színvonalának növelését, ha eszközök vannak a kezében" - fogalmazott Hoffmann Rózsa. Ilyen eszköz például a tanterv, a kerettanterv és a tankönyv. Utóbbival kapcsolatban megemlítette: tantárgyanként jelenleg átlagosan nyolc-tíz tankönyv közül választhat az iskola. Ez látszatszabadság, ám nem felel meg a szakmai szempontoknak - tette hozzá.

Közlése szerint az új nemzeti alaptanterv elkészülte után új tankönyvdömping indulhat el: egy-egy tantárgyhoz a kerettantervhez illeszkedő, kötelezően választandó tankönyv lesz, ez viszont nem zárja ki, hogy más könyvből is lehessen tanítani.