Blikk: Gyurcsány Ferenc három lehetséges kiszivárogtatót nevezett meg levelében


Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Magyar Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjának, amint a párt frakcióülésére érkezik, Képviselői Irodaház
Vágólapra másolva!
Bár korábban csak egy emberről volt tudomása, csütörtöki levelében három MSZP-s párttársát nevezte meg az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként a Mesterházy Attilának átadott levelében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja pénteki számában a Blikk.
Vágólapra másolva!

Nem igaz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata, miszerint egy korábbi frakcióülésen már felajánlotta, hogy elmondja, kire gyanakszik az őszödi beszéd kiszivárogtatása miatt, de a képviselők szerinte erre semmit sem válaszoltak - mondta Iváncsik Imre MSZP-s képviselő a Blikknek. "Eddig a percig csak zárt körben beszéltem arról, mi volt úgy öt hete az ülésen, de ebből elég" - fogalmazott a lapnak Iváncsik. Szerinte amit a volt kormányfő állít, annak az ellenkezője igaz. "Többen követeltük tőle, árulja el kire gyanakszik, ne éltesse a legendát, hogy őt elárulták. Végül azt mondta, majd leadja az elnöknek a nevét" - fogalmazott.

A Blikk úgy tudja, Gyurcsánynak korábban állítólag csak egy emberről volt tudomása, csütörtökön azonban három párttársa nevét küldte el Mesterházy Attilának. A lap információi szerint Gyurcsány főleg korábbi vizsgálatok, különböző szervek megállapításai alapján következtetett a kiszivárogtatók személyére.

Nincs a birtokában döntő erejű bizonyíték, de sejti, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet - írta Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében. A volt miniszterelnök közölte, hogy mindent, amit az ügyről tudott leírt, és átadta Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének, miután Szanyi Tibor megvádolta azzal, hogy ő hozta nyilvánosságra a beszédet. Gyurcsány bejegyzésében kitért arra is, hogy biztos abban, hogy nem a környezetéből szivárogtatta ki valaki a beszédet.