Magyar Nemzet: Mol-részvények átjátszása miatt fogták el az Egymásért alapítóját

MOL, Magyar Olaj- és gázipari Nyrt.
Vágólapra másolva!
A schwechati repülőtéren, Thaiföldre való visszautazása előtt fogták el az osztrák rendőrök J. Róbertet, akit a lap szerint azzal gyanúsítanak, hogy jelentős kárt okozott a költségvetésnek, amikor több milliárd forintnyi orosz tőkéből egy részvénytársaságon keresztül Mol-részvényeket vásárolt magyar állampolgárok nevére, de a papírokat az orosz befektető kezére játszotta.
Vágólapra másolva!

A Katonai Főügyészség elfogatóparancsa alapján vette őrizetbe az osztrák rendőrség J. Róbertet - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az, hogy a férfi ellen a Katonai Főügyészség adott ki elfogatóparancsot, azt jelenti, hogy a férfi valamelyik rendvédelmi szerv tagjaként követhetett el törvénysértést, vagy olyan személlyel együtt gyanúsítható, akivel szemben katonai nyomozó hatóság járhat el.

A nemzetközi elfogatóparancsot vesztegetés bűntettének gyanúja miatt a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa adta ki a katonai ügyészség indítványára. A nyomozás június 8-án kezdődött, és előreláthatólag még hónapokig tart - mondta Balogh Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

A Blikk információi szerint a férfit magyar felkérésre azért körözte az Interpol, mert a gyanú szerint egy részvénytársaságon keresztül üzlettársaival több milliárd forintnyi orosz tőkéből Mol-részvényeket vásárolt fel magyar állampolgárok nevére, de a papírokat az orosz befektető kezére játszotta át. Az értékpapírok átjátszásával a társaság jelentős kárt okozott a költségvetésnek és a magánbefektetőknek is. A Blikk úgy tudja, J. Róbert csak rövid időre érkezett Ausztriába, ahol többek között fiával és néhány emberrel találkozott, akiktől jelentős összeget vett át. Az osztrák rendőrök akkor tartóztatták le, amikor épp indult volna vissza Thaiföldre.

J. Róbertet még a kilencvenes évek elején vádolták meg egy a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyben való részvétel miatt. A férfit Göncz Árpád akkori köztársasági elnök máig nem ismert indokkal elnöki kegyelemben részesítette, így a háromszáz millió forintos bűncselekmény elítéltjének nem kellett börtönbe vonulnia. Kegyelmi kérvényének pozitív elbírálása érdekében az akkor még rendőrtisztként dolgozó Földesi-Szabó László írt jelentést, amelyben "operatív érdekekre" hivatkozott.

Földesi-Szabó és J. Róbert együtt hozták létre a máig nem tisztázott titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Egymásért Alapítványt, amelynek tevékenysége - milliárdos vám- és áfacsalás - miatt a korábbi rendőrtisztet első fokon hét év börtönre ítélték. Az alapítvány létrehozásának ötlete Nagy Lajostól, az NBH első (2006 áprilisában elhunyt) főigazgatójától származott, J. Róbert és Földesi-Szabó egy parlamenti vizsgálóbizottság jelentése szerint az ő "rendszerváltás előtti kapcsolatai" voltak.