2013 elején lép életbe a 112, az egységes segélyhívószám

Vágólapra másolva!
Fokozatosan megszüntetik az eddigi segélyhívószámokat, 2013-tól ugyanis az egységes, 112-es szám tárcsázásával lehet elérni a tűzoltókat, a rendőrséget és a mentőket. Az elképzelések szerint a jelenlegi rendszerből így kieső rendőröket közterületi szolgálatra vagy más fontos feladatra lehet majd irányítani.
Vágólapra másolva!

Kormánydöntés alapján 2012 végéig ötmilliárd forintból kiépül az egységes, 112-es segélyhívó rendszer Magyarországon, így a különböző helyszínekre a leggyorsabban érkezhet a szakszerű segítség - közölte Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdán. A tervek szerint az eddigi 104, 105, 107-es segélyhívó számokat fokozatosan kivonják a rendszerből, de kezdetben párhuzamosan működnek majd a jól ismert számok, noha a tárcsázott segélykérések is a központi 112-es rendszerbe érkeznek.

Szombathelyen és Miskolcon egy-egy rendőrségi központba futnak majd be a segélyhívások, amelyeket tűzvédelmi, rendvédelmi és egészségügyi kérdésekben jártas operátorok fogadnak. A bejelentéseket - a hívást fogadó szakember kérdéseire adott válaszokkal kiegészítve - egy úgynevezett intelligens adatlapra rögzítik, ami azonnal megjelenik a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság megyei rendszerén, így a lehető legrövidebb időn belül pontos és konkrét információk alapján indulhat útnak a segítség.

Azokban az európai országokban, ahol már működik az egységes segélyhívó rendszer, költséghatékonyabb a bevetés irányítása, így a jelenleg működő rendszerből kivett rendőröket közterületi szolgálatra vagy más fontos feladatra tudják irányítani - mondta Hatala József országos rendőrfőkapitány a döntést bejelentő sajtótájékoztatón.