Még nem zárják le a 3-as metró déli végállomását

KÖKI Terminál, Kőbánya-Kispest, metrómegálló, pláza
Vágólapra másolva!
Elhalasztották a 3-as metró déli végállomásának lezárását. A metró eredetileg csütörtöktől augusztus közepéig csak a Határ útig járt volna, ám mivel nem sikerült megoldani a pótlóbuszok biztonságos közlekedését, egyelőre mégis végigmennek a szerelvények Kőbánya-Kispestig.
Vágólapra másolva!

Határozatlan időre elhalasztotta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a június 16-tól tervezett vágányzárat a 3-as metró Határ úti megállója és a Kőbánya-Kispesti végállomás közötti szakaszán.

A BKK szerdán közölte, hogy azért függesztették fel a korlátozás bevezetését, mert a KöKi-Terminál bevásárló- és irodaközpont építője nem tudta biztosítani a biztonságos közlekedés feltételeit. Erre a BKK és a BKV közös helyszíni bejárásán derült fény. Megállapították, hogy nem valósultak meg a bevásárlóközpont építője által vállalt forgalomtechnikai feltételek, és ezért nem lenne biztonságos a közlekedés.

A 3-as metró így továbbra is teljes útvonalán közlekedik, és a buszok a megszokott útvonalon szállítják az utasokat.

A BKK vasárnap jelentette be, hogy a KöKi-Terminál kivitelezési munkái, valamint a 3-as metró kőbánya-kispesti végállomásának átépítése miatt június 16-tól augusztus 19-ig nem jár a 3-as metró a Határ út és Kőbánya-Kispest között, és a szerelvényeket a BKV és a Volánbusz meghosszabbított útvonalú autóbuszjárataival pótolják.