Tasnádi állítja, megtorlásként maximum megvertek valakit

Vágólapra másolva!
Tasnádi Péter elismerte, előfordult, hogy megtorolt sértéseket, de nem öletett meg senkit.
Vágólapra másolva!

A hatóságok, a rendőrség és az ügyészség nem tartottak be bizonyos törvényi előírásokat, az elsőfokú bíróság pedig nem járt el körültekintően a tények feltárásánál - állította ügye másodfokú tárgyalásán Tasnádi Péter. A vállalkozó a Fővárosi Ítélőtábla előtt azt mondta, légből kapott állításokkal kívánják bizonyítani, hogy ő bűncselekményeket követett el. Hangsúlyozta, soha nem adott megbízást senki megölésére, bár megtorolt egy-két sértést, de maximum "verekedéssel".

A vállalkozót a Fővárosi Bíróság két éve első fokon hat év börtönbüntetésre és 6 millió 300 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közügyektől. Tasnádi Pétert a bíróság akkor bűnösnek mondta ki visszaesőként elkövetett, kétrendbeli emberölés előkészületében és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében.

Kedden két szakértőt hallgatott meg a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Egyiküket különböző számlákról kérdezték, a másik egy budapesti hotel parkolójában, a vád szerint Tasnádi által megrendelt gyújtogatásról beszélt. Szerinte a lángok még jobban továbbterjedhettek volna, ha a tűzoltók csak később tudtak volna beavatkozni. A tűz miatt öt másik autó is megrongálódott.