A Fidesz még nem döntött az Alkotmánybíróság elnökéről

Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció döntött az alkotmánybíró-jelöltjeiről, ami nem hozott meglepetést. A párt azokat jelöli, akik a múlt heti sajtóhírekben szerepeltek: Balsai Istvánt, Pokol Bélát, Szalay Pétert, Szívós Máriát és a KDNP jelöltjét, Dienes-Oehm Egont. Az Alkotmánybíróság elnökének személyéről azonban még nincs döntés.
Vágólapra másolva!

Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügy-miniszter, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár, Szalay Péter ügyvéd és Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke a Fidesz alkotmánybíró-jelöltje - közölte a Fidesz-frakció keddi ülése után Lázár János frakcióvezető, megerősítve ezzel a múlt heti sajtóinformációkat. Lázár a frakcióülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a KDNP Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetet jelöli a testület tagjává.

A Fidesz képviselőcsoportja által támogatott jelöltekről Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tett javaslatot, miután tárgyalt erről a Fidesz elnökségével is - közölte Lázár János.

Az alkotmánybírókat két héten belül megválaszthatják, és szeptember 1-től léphetnek hivatalba. Lázár elmondása szerint Szívós Mária mellett szól, hogy van bírói tapasztalata, Szalay Péter mellett pedig az, hogy ügyvédi tapasztalattal bír. Pokol Béla jogelméleti munkásságát emelte ki Lázár, Dienes-Oehm Egonnak pedig az európai jog területén szerzett gyakorlatát. Lázár János szerint Balsai István mellett több érv is szól, így az, hogy korábban igazságügyminiszter volt, alkotmányügyi területtel foglalkozott, és ügyvédként is dolgozott (a jelöltek munkásságát bemutató cikkünket itt találja).

Az Alkotmánybíróság elnökére Orbán Viktor nem tett javaslatot, Lázár János ugyanakkor úgy fogalmazott: ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péternek, a testület jelenlegi vezetőjének újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja. Megjegyezte, a javasolt elnökjelölt megnevezésére még több mint két hete van Orbán Viktornak. Az Országgyűlés múlt hétfőn kormánypárti kezdeményezésre úgy módosította az alkotmányt, hogy az Alkotmánybíróság elnökét a jövőben nem a testület választja meg saját soraiból, hanem az országgyűlés, mégpedig kétharmados többséggel.

"Az MSZP néhány napon belül megnevezi alkotmánybíró-jelöltjeit" - közölte Ipkovich György, az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja kedden. Ipkovich György szerint döntésükkel "lehetőséget akarnak adni a kormánypártoknak arra, hogy ezúttal ne csak saját jelöltjeiket válasszák alkotmánybíróvá".

A szocialista politikus elmondta azt is, hogy egylőre még nem döntött a frakció, hogy támogatják-e a Fidesz jelöljeit, ahogy arról sem, hogy Paczolay Péter jelenlegi elnök újraválasztásával egyetértenek-e. Elmondása szerint azonban nem tartja kizártnak, hogy megszavazzák Paczolay Péter újbóli megbízását. Az MSZP tavaly júliusban - amikor a parlament Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta meg - Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját jelölte az alkotmánybírói tisztségre, és szintén őt javasolta, amikor a pártok Trócsányi László lemondása miatt tehettek indítványt az Ab tagjaira.

Bizonyos ügyekben az ügyész dönthetné el, mely bíróságon emel vádat

Lázár János a Fidesz-frakció keddi ülése után bejelentette azt is, hogy már kedden benyújtanak egy törvényjavaslatot, mely az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyekről szól. Ezek közé tartozna mások mellett a közélet tisztasága elleni bűncselekmények, a pénzmosás, vagy az 50 millió forint feletti adócsalás. A cél, hogy ezekben az ügyekben gyorsabb döntés születhessen, ezért az ügyész dönthetné el, mely bíróságon emel vádat - mondta Lázár János. Példaként azt mondta, ha a mai szabály szerint a Fővárosi Bíróságon kellene vádat emelni, de annak jelenlegi leterheltsége kizárja azt, hogy belátható időn belül ítélet szülessen, az ügyész megtehetné, hogy más, illetékes megyei bíróságon emel vádat.