Rövid áramszünetet okozott egy kigyulladt transzformátorház Budapesten

Vágólapra másolva!
Néhány száz fogyasztót érintő áramszünet volt Budapesten, miután kigyulladt egy lakóház alatti transzformátor. A tűzben senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Rövid áramkimaradást okozott egy kigyulladt transzformátorház vasárnap reggel az I. kerületben. Dudás Tamás, a fővárosi tűzoltóság sajtóügyeletese szerint a Döbrentei utca egyik lakóépülete alatti transzformátorházban keletkezett tűz, amelyet egy poroltóval sikerült megfékezni.

A tűz a lakókat nem veszélyeztette, és nem kellett kiüríteni a lakásokat sem - tette hozzá a tűzoltóság sajtóügyeletese. Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek kommunikációs igazgatója pedig közölte: rövid idejű, néhány száz fogyasztót érintő áramkimaradás történt a tűz miatt.