Egyhavi jövedelmével segíti az államadósság elleni harcot Schmitt Pál

Schmitt Pál aláírta az új alaptörvényt, alkotmány, alkotmányozás
Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök egyhavi keresetét ajánlotta fel a kormány által április elején, az államadósság csökkentésére létrehozott alapnak.
Vágólapra másolva!

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alap részére ajánlotta fel egyhavi fizetését Schmitt Pál köztársasági elnök - közölte az államfő hivatala.

A kormány által az államadósság csökkentésére létrehozott alapba április végétől lehet befizetni. Egy kormányrendelet kiköti, hogy az alapba befizetett összegeket csakis az államadósság csökkentésére lehet felhasználni, másra nem. Létrehozásáról április elején döntött a kormány Rédly Elemér győri katolikus plébános javaslatára, illetve egymillió forintos kezdőtőke felajánlása után. Az alap legfőbb szerve egy háromfős irányító testület, és a működést egy szintén háromfős felügyelőbizottság ellenőrzi. Előbbi grémium tagjai: az alap létrehozását kezdeményező Rédly Elemér győri katolikus plébános, Eperjes Károly színművész (akit Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési ügyekért felelős helyettes államtitkára helyére kértek fel) és Horváth Tihamér, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke. A testület június 16-án tartja alakuló ülését, ezen megtárgyalják a munkatervet és a működési feltételeket, valamint az alap céljait. Az alap irányító testületének a tagjai egy fillért sem kapnak a munkájukért, ezt egyébként a rendelet is kimondja, lesz azonban egy munkatárs, aki az adminisztrációs feladatokat ellátja.

A kormány ígéretet tett rá, hogy aki befizet az adósságcsökkentő alapba, azt adókedvezmény fogja megilletni. Ehhez módosítani kell majd az adótörvényeket. Mindenesetre az átutalt összeget a magánszemélyek levonhatják a személyi jövedelemadójuk, esetleg az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásuk (ekho), vagy az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) alapjából. A cégeknél pedig elismert költségnek fogja tekinteni a társaságiadó-törvény a befizetést, így a társasági adó alapját is csökkenti az alapba utalt summa. Eddig 356 befizetőtől több mint 37 millió forint érkezett be az alap számlájára.