Helyiek tiltakoznak a keszthelyi múzeum fideszes vezetője ellen

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben tiltakozik több helyi a Helikon Kastélymúzeum új igazgatójának kinevezése ellen. A fideszes alpolgármestert, Pálinkás Róbertet június elején nevezték ki a múzeum élére, miután az intézményt 27 éve irányító korábbi igazgatót azonnali hatállyal menesztették. A tiltakozók szerint pályáztatással kellett volna dönteni az új igazgató személyéről.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fejezték ki aggodalmukat keszthelyiek a Helikon Kastélymúzeum új ügyvezető igazgatójának kinevezése miatt. A keszthelyi kastélymúzeumot 27 éve vezető Czoma Lászlót május végén menesztették azonnali hatállyal, a helyére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. június 2-án nevezte ki Pálinkás Róbertet, aki a Fidesz keszthelyi szervezetének volt elnöke, jelenleg alelnöke, illetve kinevezéséig a város alpolgármestere volt.

A nyílt levél egyik szerzője az [origo]-nak azt mondta, hogy a levél nem a volt igazgató melletti kiállás, hanem arról szól, hogy pályáztatás nélkül kinevezni valakit nem elfogadható. A levél úgy fogalmaz, hogy a váltás valódi oka a pályázat nélkül kinevezett új igazgató gazdasági ambíciójának érvényesítése. A levél szerzője szerint az oda került igazgató szerintük nem alkalmas a posztra, mert nincs jártassága kulturális ügyekben. Azt is hozzátette, hogy az igazgató nemcsak a múzeumot, hanem a hozzá tartozó, nagy anyagi értéket képviselő ingatlanvagyont is kezelni fogja.

A nyílt levél szerint az igazgatóváltás "a helyi közösség érdekeit és a szakmai szempontokat mellőző, a demokratikus átláthatóságra fütyülő statáriális eljárás a latin-amerikanizálódás szembetűnő jele". A civilek azt kérik a múzeumot fenntartó vagyonkezelőtől, hogy írjon ki pályázatot az igazgatói posztra.

"Hogy a kastély ne kerüljön hamarosan fizetésképtelen helyzetbe, újfajta vezetői szemlélettel rendelkező igazgató kinevezését tartották szükségesnek, és feladatul határozták meg Keszthely városa és a Festetics-kastély közti szorosabb együttműködés kialakítását" - mondta kinevezése után Pálinkás, aki lemond főállású alpolgármesteri tisztségéről, és a jövőben társadalmi megbízottként segíti Keszthelyt.

Május végén menesztették azonnali hatállyal a múzeum előző igazgatóját, Czoma Lászlót, aki politikai döntésnek nevezte a felmentését. Úgy vélekedett, hogy júniusban pályázati lehetőségek nyílnak meg, talán ez volt az oka a hirtelen menesztésnek. A volt igazgató szerint leváltása semmiképpen sem lehetett szakmai döntés, mert - mint fogalmazott - a múzeum élén eltöltött 27 év eredményei önmagukért beszélnek.