Már jövőre életbe léphet a hamburgeradó az államtitkár szerint

Vágólapra másolva!
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint már a jövő évi költségvetés tervezésekor számolnak az úgynevezett hamburgeradóval. Az államtitkár egy interjúban elmondta, hogy a hamburgeradóból származó bevételt az egészségügyi dolgozók bérrendezésére akarják fordítani. Szócska Miklós kitért a rezidensek helyzetére is, akiknek "letelepedési programot" dolgoznak ki.
Vágólapra másolva!

A Semmelweis-terv elfogadásával rendkívüli horderejű döntések születtek - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Szócska Miklós utalt arra, hogy a terv kritikájaként a legtöbben azt emelték ki, hogy hiányzik az egészségügyi dolgozók bérrendezése. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: tudják, hogy tarthatatlan a helyzet, "dolgoznak rajta". Mint mondta, "nem fog elfutni a követelések elől, ahogy a nehéz válaszok elől sem", de - szerinte - együtt többre mennének a probléma kezelésében, például a rezidensekkel és egyéb szakmai szervezetekkel közösen képesek lennének megszervezni egy "letelepedési programot" is. Azt azonban nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelentene.

Szócska "izgatottan figyeli", hogyan alakul a gazdaság, de állítása szerint addig is mindent megtesz azért, hogy egy forintot se adjanak ki feleslegesen. Példaként kiemelte, hogy csak az elektromos áram központosított beszerzésén évi hatmilliárd forintot tudnának megtakarítani. Ez a pénz elég lenne például a rezidensi életpályahelyzet nagymértékű rendezéséhez. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a háziorvosi életpálya egyes elemei már megvannak. Az új teljesítményfinanszírozási rendszerben a háziorvosok bizonyos népegészségügyi célokon és egészségpolitikai prioritásokon dolgozva már több pénzhez jutnak, mint tavaly.

Szócska Miklós kifejtette: az első cél, hogy egységes életpályacsoportoknak tudjanak válaszokat adni. Az államtitkár szerint ezek valószínűleg nem lesznek végleges megoldások, de olyan módszertani elemeket adnak majd, amelyek megalapozzák a jövőbeli intézkedéseket.

Hangsúlyozta: a kormánydöntés értelmében felhatalmazást kaptak arra, hogy hozzányúljanak a tartalékokhoz, és utasításba kapták, hogy ezeket a pénzeket elsősorban a hiányterületekre és a fizetésekre kell fordítaniuk. Ugyanakkor elmondta: önmagában a tartalékok visszaforgatása kevés, ezért alternatív forrásteremtésen is dolgoznak, ilyen például a Semmelweis-tervben felvázolt népegészségügyi termékdíj (a hamburgeradónak is nevezett díjról itt olvashat bővebben). Az államtitkár közlése szerint ezzel már a jövő évi költségvetés tervezésekor számolnak.

Hozzátette: "ez az adópolitika által meghatározott dolog, de nagy valószínűséggel sikerül bevezetni". A fő szempont, hogy az új adónem egyszerű és transzparens legyen, és kevés adminisztratív költséggel járjon. Arról még nincs döntés, hogy pontosan mely termékekre vonatkozik majd, de Szócska Miklós szerint a "népegészségügyileg nem preferált termékeket kell bevonni ebbe a körbe".