Vágólapra másolva!
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint megalázó és embertelen körülmények között tartottak fogva egy férfit a sátoraljaújhelyi börtön különleges biztonságú körletében. A magyar államnak ezért több mint kétmillió forint kártérítést kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát Csüllög Zsigmonddal szemben - állapította meg egyhangú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden.

Csüllög Zsigmond azért fordult a strasbourgi bírósághoz, mert a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön különleges biztonságú körletének fizikai körülményeit nem tartotta emberhez méltónak. Zárkájában nem volt természetes fény vagy elkülönített vécé, állandóan videokamerával figyelték, és szinte semmilyen személyes tárgyat nem tarthatott magánál - közölte a Magyar Helsinki Bizottság, akinek ügyvédje a férfit képviselte a perben.

Csüllög kifogásolta azt is, hogy elzárták a külvilágtól: egyszemélyes zárkában kellett a büntetését leülnie, és mindenhová őrök kíséretében mehetett, látogatóival kizárólag üvegezett kabinon keresztül találkozhatott. A zárkán kívül kezét-lábát minden alkalommal megbilincselték, még az orvosi és fogorvosi vizsgálatokon sem vették le testéről a kényszerítőeszközöket.

A strasbourgi bíróság a fogva tartás összes körülményét megvizsgálta, és azokat embertelennek és megalázónak értékelte, és "nem talált egy olyan indokot sem, amely alapján ezt az embertelen bánásmódot jogosnak tarthatta volna" - derül ki a Magyar Helsinki Bizottság közleményéből.

A jogvédő szervezet szerint a bíróság kimondta azt is, hogy a magyar hatóságok önkényesen jártak el, amikor egyszer sem közölték Csüllög Zsigmonddal a szigorú fogva tartási körülmények indokait. Indokolás hiányában az elhelyezésével és annak meghosszabbításaival szemben a férfi ugyanis nem tudott hatékony jogorvoslattal élni.

A bíróság 6000 euró kártérítést és 2680 euró perköltséget ítélt meg Csüllög Zsigmond javára (mintegy 2,3 millió forintot). A Helsinki Bizottság szerint a döntésből levezethető az is, hogy a hazai különleges biztonságú körletek nem felelnek meg az európai előírásoknak, így ezeket át kell építenie az államnak, amelynek a fogva tartási körülményeken és a jogorvoslati lehetőségeken is javítania kell.

Csüllög Zsigmondot 2006-ban bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészülete miatt öt év fegyházra ítélték. Az úgynevezett kecskeméti maffiapernek ő volt a harmadrendű vádlottja.