Víz alá került Kecskemét egy része a hétfői vihar miatt

Vágólapra másolva!
Kecskeméten napközben 30-40 milliméter csapadék esett le hirtelen, ezért számos utca víz alá került. A vihar országszerte fákat döntött ki, helyenként pedig tüzeket okoztak a földbe csapó villámok - közölte a katasztrófavédelem. Eddig harmincszor riasztották a Pest megyei tűzoltókat a károk miatt, és fél órát késnek a vonatok a miskolci vonalon. Karcagon ezer lakás marad áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Kecskemét környékén okozta a legsúlyosabb károkat a hétfő délutáni vihar. A városra harminc-negyven milliméter eső hullott rövid idő alatt, ezért rengeteg utca teljesen víz alá került. A tűzoltók mindenütt szivattyúznak a városban - közölte az [origo]-val Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A vihar országszerte fákat csavart ki, és a villámcsapások többfelé tüzeket gyújtottak - tette hozzá. A villámok több emberbe is belecsaptak hétfőn, és Orbán Viktor miniszterelnök hétfői gödöllői beszédét is villámcsapás miatt kellett félbeszakítani (erről itt olvashat részletesen). Pest megyében a tűzoltókat délutánig harmincszor riasztották a vihar által okozott károk miatt.

A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon Isaszeg és Gödöllő között faágakat sodort a vihar a felső vezetékre, Nyékládháza állomáson pedig villám csapott a biztosítóberendezésbe. A vonatok az isaszegi részen csak egy vágányon tudnak közlekedni, ezért az utasok 30 perc késésre számíthatnak. A viharzóna még nem vonult el, citromsárga és narancssárga riasztás lesz érvényben országszerte hétfőn egészen késő éjjelig (a várható időjárásról és a viharveszélyről itt talál részleteket).

A Budapest környéki áramszolgáltató megkeresésünkre nem adott felvilágosítást arról, hogy vannak-e komolyabb áramkimaradások, de szerkesztőségünkbe többen is betelefonáltak a fővárosból hosszabb áramszünetekre panaszkodva. Nagyobb áramkimaradásról egyelőre nincs hír, de a Kecskemét környéki áramszolgáltató ügyfélszolgálata nem elérhető telefonon, mert túlterheltek a vonalak.