Tüntetés mellett sztrájkra is készülnek a nyugdíjak miatt a mozdonyvezetők

Vágólapra másolva!
Sztrájkra készül a Mozdonyvezetők Szakszervezete - értesült a Sonline.hu. A nyugdíjszabályok változása ellen demonstrációra is készülő vasutasok a lap szerint kétszer, június 29-én és július 7-én tartanának munkabeszüntetést.
Vágólapra másolva!

Június 9-i, csütörtöki demonstrációján jelenti be a Somogy megye online értesülése szerint a Mozdonyvezetők Szakszervezete, hogy sztrájkba lép a korengedményes nyugdíj eltörlése ellen, az ugyanis szerintük súlyos érdeksérelmet, egzisztenciális fenyegetést jelent a mozdonyvezetőknek.

A lap szerint a szakszervezet tagsága körében egyelőre nem élvez túl nagy támogatást a sztrájk ötlete. Somogyban például a mozdonyvezetők harmada sem támogatja, ugyanis nem értik, miért éppen most akar sztrájkot a vezetőség, amikor a mozdonyvezetőket is érintető megszorító intézkedéseket - köztük a korkedvezményes nyugdíjét már korábban bejelentette kormány.

A mozdonyvezetőknek a rendvédelmi dolgozók (éppen megszüntetni tervezett) korkedvezményes nyugdíja helyett csak korengedményes nyugdíj jár jár. Utóbbi azt jelenti, hogy a munkavállaló és a munkáltató megállapodása alapján a dolgozó a 62 éves öregségi nyugdíj korhatár előtt legfeljebb 5 évvel nyugdíjba mehet, és a munkáltató vállalja, hogy az előrehozott korhatárig - nők esetében 59, férfiak esetében 60 éves korig - előre, egy összegben befizeti a munkavállaló nyugdíját a társadalombiztosítási nyugdíjalapba.

A szakszervezet vezetése már elküldte a sztrájkfelhívást az alapszervezeteknek, s egyúttal az ukáz is megérkezett: nem kommunikálnak a médiával a csütörtöki bejelentésig. A sztrájkra június 29-én és július 7-én reggel kilenc és délelőtt tizenegy óra között kerül sor a tervek szerint.