Népszabadság: Réthelyi megkapta a selyemzsinórt

Szócska Miklós és Réthelyi Miklós az egészségügy finanszírozásáról tartott konferencián 2010. november 4-én
Vágólapra másolva!
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter azért döntött a miniszterelnök kifejezett kérése ellenére Horváth Ádám kinevezése mellett az Operaház főigazgatói posztjára, mert úgy gondolta, a döntés joga őt illeti meg - írja a pénteki Népszabadság. A lap információi szerint a kinevezés visszavonásáról szóló közigazgatási minisztériumi közlemény egyértelműen azt jelenti: Réthelyi felkészülhet rá, hogy a kormányátalakításkor távoznia kell posztjáról.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem csak a miniszterelnöki döntés, hanem a június 10-i pályázati elbírálási határidő ellenére nevezte ki szerdán a Magyar Állami Operaházat eddig miniszteri biztosként irányító Horváth Ádámot az intézmény új főigazgatójává. Szerda este a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményt adott ki, amiben azt írják, később lesz döntés a Magyar Állami Operaház főigazgatójának személyéről. A minisztérium azt írta, Réthelyi Miklós Orbán Viktor kérése ellenére nevezte ki Horváth Ádámot az Operaház élére.

A keddi kormányülés egyik résztvevője a Népszabadság azt mondta, Orbán Viktor a hivatalos kormányülés egyik napirendjeként kérte, pontosabban utasította Réthelyi Miklóst, hogy még ne döntsön az Operaház főigazgatójának kinevezéséről. A miniszter ezt tudomásul vette. A lap információi szerint a tárcavezető azért nevezte ki mégis Horváth Ádámot, mert meggyőződése szerint a kinevezési jog őt illeti meg, nem pedig a miniszterelnököt. A lap emlékeztet rá, hogy a főigazgatói posztra többen pályáztak, a közülük a pályázatokat elbíráló kilenc tagú szakmai bizottság döntő többséggel Horváth Ádám operaénekest javasolta a dalszínház élére.

Réthelyi már régóta tisztában van azzal, hogy az első kormányátalakítás alkalmával felmentik tisztségéből. A szerda esti közigazgatási minisztériumi közleményt sokan úgy értékelik: "Réthelyi megkapta a selyemzsinórt" - írja a lap pénteki száma. Az Operaházban és kormánykörökben is többen arra számítottak csütörtökön, hogy a miniszter magától feláll. A lap információi szerint az ügy hátterében az is áll, hogy Réthelyi Miklós az Operaház miatt folyamatosan vitában áll államtitkárával, Szőcs Gézával. Míg a miniszter Horváthot, addig államtitkára Harangozó Gyula koreográfust favorizálja. A hét elején Szőcs behívta magához Horváthot, de Réthelyi azt kérte, várják meg, míg ő is ráér. Szőcs és Halász János államtitkár viszont figyelmeztette a minisztert, nagy botrány lesz, ha Orbán Viktor utasítása ellenére kinevezi a főigazgatót.