Elmaradt öröksége miatt éhségsztrájkol a Kecskeméti Színészmúzeum alapítója

Vágólapra másolva!
Fél éve nem kapta meg örökségét Tancsáné Uzsorás Katalin, a Kecskeméti Színészmúzeum alapítója, az asszony állítása szerint anyagilag teljesen ellehetetlenült, ezért éhségsztrájkba kezdett lakásának lépcsőházában. A múzeumalapító azt mondta, nem tudja hogyan kell éhségsztrájkolni, de addig folytatja, amíg nem rendeződik a problémája.
Vágólapra másolva!

A hét elején a lakása előtt éhségsztrájkba kezdett Tancsáné Uzsorás Katalin, a Kecskeméti Színészmúzeum alapítója - írja a Baon.hu. A Bács-Kiskun megyei online napilap beszámolója szerint Tancsáné azért éhségsztrájkol, mert még mindig nem kapta meg a közel fél éve elhunyt egykori primadonna, Gyólay Viktória rá hagyott hagyatékát, de az alapítványára hagyott lakás rezsiköltségeit fedeznie kell. Az asszony állítása szerint anyagilag így teljesen ellehetetlenült, sem ételre, sem a gyógyszereire nincs már pénze.

Dr. Provaznik Géza ügyvéd a lapnak elmondta, egyértelmű, hogy az elhunyt számlavezető bankja miatt késlekedik az örökség átadása. - A közjegyzőnél minden iratot átnéztem. Kiderült, már háromszor kérte meg a banktól az adatokat az eljáró közjegyző, de vagy késve, vagy formai hiányosságokkal vagy rossz címre kapott eddig használhatatlan válaszokat. Ezekre alapozva valóban nem tudott érdemben intézkedni. Legutóbb április közepén kérte le az adatokat a közjegyző, erre még nem kapott választ - mondta az ügyvéd.

"Sokan odajöttek hozzám, ismerősök és ismeretlenek osztoznak a felháborodásomban és kétségbeesésemben. Az emberek együttérzése nagyon sokat segített lelkileg" - számolt be első étel nélkül töltött napjáról Uzsorás Katalin. A színházalapító hozzátette, anyagilag sajnos továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van, ezért nem hagyja abba az éhségsztrájkot. Tervei szerint az éjszakát is a lépcsőházban tölti saját készítésű transzparense mellett.

"Nem tudom, hogy kell sztrájkolni, de azt tervezem, hogy addig folytatom, amíg érdemi választ nem kapok valami illetékestől arra, meddig kell még anyagi nélkülözésben élnem a bürokrácia és a bankokkal szembeni kiszolgáltatottság miatt" - mondta Katalin.