Szigorú ítélettől fél a Cozma-ügy másodrendű vádlottja

Vágólapra másolva!
Marian Cozma kezdte a halálához vezető verekedést a Cozma-ügy másodrendű vádlottja szerint. N. Győző a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, fél, hogy az egyedülálló büntetőügyben a bíróság példát fog velük statuálni, és szigorúbb ítélet születik, mint amit érdemelnének.
Vágólapra másolva!

Marian Cozma veszprémi kézilabdázó kezdte azt utcai verekedést, ami a halálához vezetett - ezt N. Győző, a Cozma-ügy másodrendű vádlottja állítja a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban. A férfi szerint a per sok tanúja nem tudott nyilatkozni arról, hogy miben nyilvánult meg a vádlottak agresszivitása. "Úgy gondolom, pusztán a kinézetünk miatt vallották ezt" - fogalmazott a vádlott, aki szerint éppen ezért a vallomások többsége puszta előítéletből fakadt. "Marian Cozma tanúsított agresszív magatartást irányomban, igaz én is feléje. Ez a verekedés elkerülhető lett volna, a végkifejletért mindenki felelős" - mondta a lapnak adott interjújában.

N. Győző arra a kérdésre, miért folytatódott a verekedés a Patrióta lokál nevű veszprémi szórakozóhely előtt, azt felelte, a kézilabdázó akarta folytatni, mert "olyan vérmérsékletű ember volt, aki ha kapott egy pofont, azt mindenképpen szerette volna vissza is adni". A másodrendű vádlott úgy emlékszik, Cozma nagy lendülettel indult feléjük az utcán, még csapattársai sem tudták megfékezni.

A Cozma-per a vádlott szerint egyedülálló Magyarországon, "attól tartunk, hogy olyan ítélet születik, amely meghaladja az igazi cselekvőségünket. Félek, hogy példát fognak velünk statuálni" - fogalmazott a lapnak.

N. Győző a Cozma-gyilkosság pénteki tárgyalásán elismerte, hogy ő szúrta meg Ivan Pesicet, a bíróság előtt halálfélelemre és önvédelemre hivatkozott (erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.)

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségégére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat. A Cozma-gyilkosságról szóló összes cikkünk megtalálható ezen a linken.