Hibázva kritizálta Schmitt helyesírását Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Schmitt Pál "otromba" helyesírási hiábáiról írt, de maga is követett el néhányat legújabb Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a Kádár-kor kultúrpolitikája kísért, egyebek mellett azért, mert a Népszava eltávolította Gréczy Zsolt cikkét, a Stop.hu pedig letiltotta a blogját.
Vágólapra másolva!

Szilencium címmel jelentetett meg egy rövid írást saját Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, amelyben a szerinte a Kádár-kori cenzúrára emlékeztető eseményeket kifogásolta. Gyurcsány azt írta: pár hete a Tv2 egyik vetélkedőjében Schmitt Pál államfő "otromba helyesírási hibáira" utaló kérdések jelentek meg, mire a szerkesztő pár nap múlva "közös megegyezéssel" megvált a csatornától. "A szerkesztőn elverték a port, mert ironizálni mert az elnökkel" - írta Gyurcsány (a Tv2 korábban tagadta, hogy a szerkesztő távozásának köze lenne a vetélkedőben feltett kérdéshez).

A köztársasági elnök helyesírási hibáira utaló megjegyzés előtt Gyurcsány maga is követett el néhány súlyos hibát: egy ó-val írta például Csoóri Sándor író nevét (akit a Kádár-korban többször büntettek szilenciummal, vagyis publikálási tilalommal), vagy y helyett i-vel saját közeli munkatársa, Gréczy Zsolt újságíró nevét. A hibákat Gyurcsány később kijavította.

Gyurcsány azt is kifogásolta, hogy Népszava Online levette oldaláról Gréczy egyik cikkét, a Stop.hu pedig megszüntette a blogját. "Gréczy a baloldal egyik legaktívabb támogatója. Kétségtelen, nézetei nagyon közel állnak hozzám, jó személyes viszonyban vagyunk" - írta Gyurcsány, aki szerint Gréczyt szilenciumra ítélte valaki, "akinek van hatása ezekre a médiumokra", és aki "pénzzel játssza a politikát".