Magyar Rádió: Eddig ezren kaptak állampolgárságot egyszerűsített honosítással

Vágólapra másolva!
Január óta több mint hetvenezren kértek magyar állampolgárságot az egyszerűsített eljárással, és mintegy ezren már le is tették az esküt - közölte a Magyar Rádió Határok nélkül című műsora. Szlovákia kivételével minden szomszédos országban problémamentes a honosítási eljárás.
Vágólapra másolva!

Több mint hetvenezren kérték eddig a magyar állampolgárságot, amit január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás keretében - derült ki a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorából. A kérelmek negyven százalékát külképviseletek vették át, a legnagyobb érdeklődés Csíkszeredában, Kolozsváron és Szabadkán volt. Az utóbbi városban Korsós Zoltán főkonzul péntek délben a tízezredik ügyiratot vette át.
Eddig közel ezren lettek magyar állampolgárok az egyszerűsített honosítási eljárás révén. Az első állampolgársági esküket a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából tették le.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy gond nélkül zajlanak a kérelmezések, az ügyiratok beérkeznek Budapestre, ahol szintén folyamatos a feldolgozás, ennek eredménye az, hogy nagyon sokan le tudták már tenni az állampolgári esküt. A politikus szerint Szlovákia kivételével valamennyi környező országban problémamentes a magyar honosítási eljárás.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy Szlovákia az egyetlen szomszédos állam, amely kifogást emelt az egyszerűsített honosítás miatt, és továbbra is próbálják megfélemlíteni az ott élő magyarokat. Szlovákiában olyan szabályozás van érvényben, amely komoly pénzbüntetéssel fenyegeti azokat, akik nem jelentik be, hogy más állampolgárságot igényeltek, illetve az, aki más ország polgára is lesz, elveszti a szlovák állampolgárságot.