Tarlós csapatában folytatja a Pintér által leváltott főkapitány

Vágólapra másolva!
Szakmai tanácsadóként dolgozik a fővárosi önkormányzatnak Tóth Gábor, korábbi rendőrfőkapitány, akit Pintér Sándor belügyminiszter váltott le - tudta meg a hvg.hu.
Vágólapra másolva!

A fővárosi önkormányzat közbiztonsági munkacsoportjának vezetője lett Tóth Gábor, korábbi budapesti rendőrfőkapitány, aki a kormányváltás után, az első körben elküldött rendőri vezetők között volt - tudta meg a hvg.hu. A lap értesüléseit az önkormányzat és Tóth Gábor is megerősítette. A közbiztonsági tanácsnok, Zsolnay József kérte fel Tóth Gábort arra, hogy szakmai tanácsadóként közreműködjön a munkában.

A volt főrendőr a hvg.hu-nak azt mondta: jólesik neki a felkérés, mert szakmai munkája elismerését jelenti. Hozzátette azt is, hogy a közbiztonsági bizottság tagja több aktív, illetve nyugállományú rendőri vezető, akikkel közösen augusztus végére dolgozzák ki a bűn- és baleset-megelőzési, illetve rendészeti koncepciókat tartalmazó szakmai programot, amelyet egyrészt a főváros, másrészt a rendőrség hajt majd végre, megfelelő céltámogatással. Tóth Gábor megjegyezte: A munkacsoport vezetését társadalmi munkaként végzi.