Népszabadság: Sportegyesülettel nyitna a fiatalok felé az MSZP

Vágólapra másolva!
Egy új tömegsport-egyesület megalapításával szeretne a fiatalok felé nyitni az MSZP. Elnöknek Vincze Gézát, az FTC mesteredzőjét kérték fel, a fociszakosztály vezetője Mesterházy Attila lehet - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Új tömegsport-egyesület megalapításával növelné népszerűségét a fiatalok körében az MSZP - értesült a Népszabadság. A lap internetes kiadása szerint az új szervezet alapító okiratát és működési szabályzatát most készítik, a szükséges dokumentumokat a napokban fogják beadni az illetékes bírósághoz.

A lap úgy tudja, hogy az MSZP Parlamenti Frakció Tömegsport Egyesület elnökének Vincze Géza (FTC) mesteredzőt kérték fel, a szakosztályokat pedig szocialista politikusok fogják vezetni.

Várhatóan Mesterházy Attila pártelnök irányítja majd a labdarúgó-szakosztályt, Szanyi Tibor felel az asztaliteniszért, a futásért Varju László, a motorosokat Oláh László vecsési pártelnök szervezi, Baja Ferenc felel a teniszért, a kerékpár- és természetjárás-szakosztályt pedig a volt környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre vezetheti. A Népszabadság úgy tudja, hogy az egyesületben lesz sakk- és pókerszakosztály is.