Próbára bocsátotta a bíróság Novák Elődöt

Vágólapra másolva!
Első fokon egy év próbára bocsátotta a bíróság becsületsértésért Novák Elődöt. A Jobbik országgyűlési képviselője még 2008-ban egy bíróság tárgyaláson "ÁVO-snak" minősített egy rendőr őrnagyot. Novák fellebbez az ítélet ellen.
Vágólapra másolva!

Novák Elődöt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét becsületsértésért első fokon egy évre próbára bocsátotta kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ítélet nem jogerős, mert bár az ügyész tudomásul vette, Novák Előd fellebbez ellene.

A történet még 2007. október 26-án kezdődött: az akkoriban rendszeresen a kormány ellen tüntető csoportok előre bejelentették, hogy az 1990-es taxisblokád évfordulóján le fogják zárni az Erzsébet hidat. A rendőrség nagy erőkkel készült, és feloszlatták a tüntetést, amelyből így több órán át tartó, a Belváros forgalmát megbénító kergetőzés lett.

Novák Előd közigazgatási pert indított, azt kérve a bíróságtól, hogy állapítsa meg az oszlatás jogellenességét, de a pert elvesztette. A 2008. április 7-én tartott tárgyaláson Novák többször hazugnak, illetve "ÁVO-snak" minősítette a rendőri akció parancsnokát, Kalmár Tamás rendőr őrnagyot.

A keddi tárgyaláson a becsületsértési ügy sértettje, az azóta alezredessé előléptetett rendőrtiszt azt mondta, mélységesen megsértette és felháborította, hogy Novák Előd párhuzamot vont az ÁVO-sok és közte.

Novák Előd az ítélethirdetés előtt hangsúlyozta, megjegyzése nem a személynek szólt, hanem az intézménynek, és hangsúlyozta, hogy szerinte az utóbbi években közkeletűvé vált az "ÁVO-s" kifejezés.

A bíró az ítélet indoklásakor kiemelte, a közfelfogás szerint a mai rendőrség nem ÁVO, ez a megjegyzés olyan mértékben pejoratív, lejárató jellegű, ami semmiképpen sem helyénvaló. Mindezek ellenére Novák Előd büntetlen előéletére és fiatal korára is tekintettel nem látta a bíróság szükségesnek büntetés kiszabását. A rendőrtiszt ötszázezer forintos polgári, nem vagyoni kártérítési igényéről külön polgári perben dönthetnek majd.