Százharmincöt millió forintból ünnepli az alaptörvényt a kormány

Vágólapra másolva!
Százharmincöt millió forintból kívánja "méltó módon megünnepelni" a kormány az új alaptörvényt. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet az ünnepi események szervezőjét is kijelöli. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma egy nappal korábban kevesebb mint száűzmillió forintra becsülte a költségeket.
Vágólapra másolva!

"Magyarország Alkotmányának méltó megünneplése céljából" címmel jelent meg a pénteki Magyar Közlönyben a kormány szerdai határozata, amely 135 millió forint átcsoportosítását rendeli el az új alaptörvény aláírásának napján tartandó gálahangversenyekre.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkárságának csütörtökön jelentette be, hogy húsvét hétfőn Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen és Kolozsváron is egy időben, 19 órakor kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország új alaptörvényét.

A kormányrendelet összesen hét költségvetési cím - köztük a rendkívüli kormányzati intézkedések, a közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási és kulturális feladatok támogatása valamint a Nemzeti Erőforrás és a Közigazgatási minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak terhére rendeli el az átcsoportosítást.

A rendelet a hangversenysorozat lebonyolításával a Filharmónia Budapest és Felso-Dunántúl Nonprofit Kft.-t bízza meg .

A Nefmi csütörtöki közleménye szerint a gálaestek közül a budapesti esemény költsége a legmagasabb, 24 millió forint, a többi kilenc hangversenyre átlagosan 7 millió forintot költenek. Ez azonban összesen csupán 97 millió forint, szemben a kormányhatározatban szereplő 135 millióval.

A fővárosi Művészetek Palotájában rendezendő hangverseny előtt beszédet mond Schmitt Pál köztársasági elnök is. Az eseményt a közszolgálati médiumok élőben közvetítenek.